Figyeljetek csak! Billy Pilgrim kiesett az időből. 

Így kezdődik Vonnegut regénye, Az ötös számú vágóhíd. Úgy végződik, hogy Csip-csirip, de erre maga Vonnegut is fölhívja a figyelmet a regény közepén, oda is lapoztam rögtön, és tényleg. Aztán elolvastam eredetiben is, Poo-tee-weet - ezt kérdezi igazából az angolul beszélő madár. 

Előbb volt nekem film Az ötös számú, mint könyv, mondhatni, hogy egy életre szóló hatással. Ebből tudtam meg, hogy mi volt a drezdai bombázás, éppen ma van annak az évfordulója, az egyik legnagyobb mészárlás emberek és az ember által létrehozott szépség ellen. Szép és alapos munka volt, sajnos érthető is, bosszúbombázás, az agyonkínzott dél-angliai városokért álltak bosszút a szövetségesek épp Drezdán, ahol semmiféle katonai üzem nem volt. 

Hatvan év kellett hozzá, hogy a fenti romokból újra a Frauenkirche legyen. Addig őriztek minden megmaradt követ, hogy az újra fölépített templom foltos lehessen, a szürke kövek eredetiek, a többi új. 

De hát nem erről akartam beszélni, csak a filmről, a nem múló hatásáról, hogy szól benne egy zene, híres zene, most már tudom, de amikor tizenévesen először hallottam, nem tudtam, mi az. Hómező, tankok, katonák, és ez a lassúság, álom, tisztaság, pengetik a vonósok, a dallamot a zongora játssza, a főcímen meg a felirat, hogy zene: Glenn Gould. Kerestem, kerestem, az világos volt, hogy Bach, meg hogy zongoraverseny, és elég pontosan emlékszem a pillanatra, amikor a Rózsavölgyiben egy lemez hátsó borítóját olvasva rájöttem, hogy ez lesz az. Megvettem, és elég izgalmas ilyenkor a hazaút, ott a kincs a kezedben, de egészen mégsem vagy biztos benne, hogy az az, ezt kerested. Nem pontosan az, úgy értem, nem Gould, hanem az utóbb sokat vitatott Kocsis-felvétel, de nekem megfelelt. Nagyon is. 

Szóval: tegnap este azt gondoltam, hogy nem is lehet ekkora szerencsém. A bombázás évfordulója előtti este a Zeneakadémián épp az f-moll zongoraversenyt játsszák, a Budapesti Vonósok és Fejérvári Zoltán. Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy nem az, ők is Az ötös számú vágóhíd rajongói, nekem így is, úgy is tetszik. 

Aztán eljátszották a darabot, és biztosan elszámoltak a lelkiismeretükkel azóta, de azt azért nem egészen értem, hogy ha valakinek semmilyen mondanivalója nincs egy zeneműről, akkor vajon miért csinál ilyesmit.