Két dagifilmet is bemutatnak a héten, nagyon különböző színvonalon, nagyon eltérő színészi munkával, de valahogy mégis összekötődik a kettő. Az egyik az Alelnök című, Dick Cheney üzelmeit leplezi le, azzal a tanulsággal (nem, ez nem spoiler), hogy ha kevesebb végkielégítést kap a majdani alelnök, akkor valószínűleg nem jön létre az Iszlám Állam. Hát, ehhez azért kell némi szemellenző, de hát rendben van, nem lehet eléggé utálni a politikusokat, ebbe már mi is belejövünk.
A másik film a Zöld könyv, egy zongorista és a sofőrje kóvályog az amerikai délen, ahogy várható, rettenetes dolgok történnek velük, hiszen a sofőr a fehér és a zongorista az afro-amerikai. De semmi a sok borzalom ahhoz képest, hogy Viggo Mortensen mennyire borzalmas, azt képzeli magáról,hogy ő Robert De Niro, feketére festett hajjal, eltúlzott olasz akcentussal keménykedik, ha azt mondom, szánalmas, nagyon finoman fogalmaztam. Ugyanakkor persze érdekes, mert hogy ez is valóságalapú történet, tényleg létezett Don Shirley nevű zongorista, tényleg Leningrádban tanult, tényleg klasszikus alapon játszott improvizációkat. Azt, mondjuk, nem értem, miért mondja nagy fensőbbséggel, hogy az Orfeusz az Alvilágban egy francia opera (?), amikor az ő Orfeusz lemeze saját témákat dolgoz föl, nem Offenbachot.
De ez a legkevesebb. Amit végképp nem értek, az az, hogy mindkét filmben a főhős egy jól megtermett dagi, az egyik hamburgertől hamburgerig sofőrködik, a másik egymás után kapja az infarktusokat. Ehhez képest mindkét főszereplő alapállapotában normális testalkatú vagy inkább sovány, úgy kellett fölhizlalniuk magukat a megfelelő méretre. Egyik film sem a Dühöngő bika, nincsenek sovány jelenetek, karcsú állapotok, kövéren kezdik, kövéren végzik. Nincs Hollywoodban egyetlen kövér színész sem? Vagy ez is csak valami nézőhülyítés, hogy ha valaki képes egy szerepért harminc kilót fölszedni, az már tényleg nagyon nagy színész? Ha van valami hízási-művészeti aránypár, akkor Viggo Mortensennek még ötven kilót nem ártott volna erősödnie. Ha nincs, akkor éljenek a saját hasak, saját derekak és fejhúsok.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Petrus Rosidus Maximus 2019.02.21. 06:45:24
stolzingimalter 2019.02.21. 07:24:50
Terézágyú 2019.02.21. 10:00:12
Ha már TS-t is csak egy TS játszhat, akkor miért nincs meg az, hogy szőkét is csak szőke játszhat - vagy éppen kövért kövér...????
(Az én válaszom persze az lenne, hogy bárki játszhat bármit, azért színészek.)
Éles Kapitány 2019.02.22. 11:18:29
Mr. Neutron 2019.02.22. 12:53:21