Tegyük föl, hogy Kukorelly Endre (és sokan mások) álma megvalósul, és sikerül föléleszteni a Baumgarten-díjat. Összegyűlik magánerőből a sok pénz, amelynek a kamataiból egy vagy több évre szóló kényelmes alkotói életet lehet biztosítani az arra érdemes irodalmi lényeknek. Hogyan tovább? 

A díjat az első évben megkapná Nádas Péter, nem is csak azért, mert tényleg ő az élő klasszikus, hanem hogy jelezzük, ez egy komoly díj, csak a legnagyobbak méltóak rá. Nádas Péternek, ha jól sejtem, olyan nagy szüksége épp nincsen a pénzre, amennyire ismerem, még képes, és az egész összeget titokban átutaltja valami irodalmi lap számlájára, de ez most mindegy, eleinte nem az írónak van szüksége a díjra, hanem a díjnak az íróra. Csak így  már eleve olyan furcsán indul az új díj karrierje. Aztán eltelik tíz év, kifutunk a jelentős szerzőkből, és az odaítélő bizottság valaki olyat választ, aki Kukorellynek nem is tetszik. Akkor mi lesz? Add vissza a befizetett egymilliómat, mert ez a tehetségtelen, szélsőséges eszméket hirdető nem érdemli? Vagy idáig el sem juthatunk, ismerjük egymást, tudjuk, ki az, aki megérdemli, közülünk való, értelmes ember, lehet, hogy nem nagy művész, de jól jön neki az a kis pénz? 

Akkor vajon mi a különbség a majdani Baumgarten és a mostani Kossuth között? Mert hát nyilván most is ez történik, a hasznosak (nem mondom őket idiótáknak) kapják a Kossuth-ot, a mi embereink. Vagy akik ennek már fölötte állnak, mint Törőcsik Mari. Tekintve, hogy az állam nem olvas, mégis állampolgárok kénytelenek dönteni a díjról, és tekintve hogy valakik hatalmon vannak, a döntnökök is a hatalom közeli emberekből kerülnek ki. Ez már csak ilyen. Ilyen volt, ilyen lesz. Latinovits nem kapott Kossuth-ot, Pióker Ignác kapott. Olyan sokat nem változtatott a megítélésükön. 

A rendszerváltás után volt rá lehetőség, hogy újragondolják az állami művészeti díjak rendszerét, de ez elmaradt.Nyilván érzékeny dolog lett volna, népszerűtlen intézkedés, senki nem azt értette volna belőle, hogy az állam passzol, az ítélkezést a szakemberekre és a közönségre bízza, hanem hogy még ezt is elveszik a kultúrától. De ha már így történt, nem lehet rajta segíteni. A díj egyfelől egyenlősít, azonos szintre hozza a díjazottakat, ami nyilván nevetséges, nem ugyanolyan zeneszerző Kurtág György és Ákos, de hát éppen ezért kellene bíznunk a saját ítéletünkben: tudjuk, mi kettejük között a különbség. Fölösleges most megpróbálni elvenni azoknak az örömét, akiket épp érdemesnek tartottak a megfelelő bizottságok. Ez csak pénz, meg a kalapját lengető Lajos.