Tudom, Az angol beteg körüli meglepetésen már évtizedekkel ezelőtt átestünk. Hogy van egy magyar kalandor, akiről többnyire nem is lehet hallani itthon, pedig micsoda életet élt. Azért, persze, lehetett olvasni róla, Széchenyi Zsigmond többször is említi őt, együtt vadásznak a Hengergő homokban, és én előbb vettem meg az antikváriumban az Autóval Szudánba című könyvét, mint hogy a filmet bemutatták volna. (Az más kérdés, hogy olvastam-e.) Azon is átestünk már, hogy Almásy László Ede micsoda életében benne vannak azok a fordulatok, amelyek miatt inkább hallgattak róla, nemcsak besorozták, nemcsak kölcsönadták a Wehrmachtnak, mint a sivatag legjobb ismerőjét, de ő ezt nem is érezte nagy kényszernek, örömmel szolgálta a nácikat, és értékes közreműködéséért Vaskeresztet is kapott. És még homoszexuális is volt, bár ennek azért a kétezres években nem kellene kínos leleplezésként hatnia.
Ralph Brewster könyvében egyébként nem is hat annak. Brewster amerikaiként, olasz útlevéllel itt ragadt vagy ide menekült Mussolini elől, Pesten élt négy háborús évet, és sikerült neki átvészelnie mindent. Néha örül az ember, mert segítik, segítjük, néha pirul, mert Brewster a temető fölötti bokrokban alszik hetekig, pedig már október van. Nyilván nincs nagy véleménnyel Almásyról, aki a másik oldalon harcol, de elismeri, hogy segített neki és soha nem csalta csapdába. És hát szerelmes, boldogtalan szerelmes, mert Hans a visszavonuló Afrika-hadtest kötelékében taposóaknára lép és meghal.
Ebben is benne lehetne egy film, ahogy Ralph Brewster kalandjaiban is. Azt nem tudom, ki játszaná ma Almásy László Edét (Teddynek hívja Brewster, ami arra utal, hogy inkább volt Ede mint László), de a régiek közül Dénes György tökéletes lett volna.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.