Nem szívesen mutatkozom teljesen értetlennek, de az új Lang Lang lemezhez kiadott klipet egyáltalán nem értem. A kínai zongorista eljátssza a pódiumon Bach C-dúr prelúdiumát, és ennek hatására gyermekké válnak a hallgatói. Előbb csak egy öltönyös manus, aki valaha kosárlabdázó szeretett volna lenni, aztán egy másik aki Superman lehetett volna, nyakában a kínai zászlóval, aztán egy asszony, végül mindenki. Mi ennek az értelme? Nem azzá válunk, akivé szerettünk volna, de Bachot attól még hallgathatunk? Visszavarázsolódunk a C-dúr prelúdiummal egy korábbi állapotunkba, amikor még...? De hát Bach nem gyermekzene, nem gyerekek hallgatják, hacsak nem volt a családban valaki igényesebb lélek, aki ezt tette föl a lemezjátszóra, nem ezekre a billentyűmozgásokra idéződik föl az ártatlanság kora vagy az álmok délutánjai. 

Valakivel próbáltam erről eszmét cserélni, aki egy idő után elveszítette a türelmét az értetlenkedésem miatt, és azt mondta: mégsem mondhatják azt, hogy Lang Lang meghülyült és elfelejtett zongorázni, de azért tessék megvenni ezt a lemezt. 

Pedig ha ezt mondanák, engem biztosan jobban érdekelne.