Joseph Calleja énekelt tegnap a Müpában, úgy, ahogy, majd bővebben máskor és máshol, de az elég különös ötlet volt tőle, hogy nagypéntekre való hivatkozással ráadásként a Verdi Requiemből énekelt. Úgyis szokták az érzékenyebb lelkek szidni a darabot, hogy inkább opera, hogy valódi megrendülés helyett színfalakat javasol, de azt eddig még senki nem állította az Ingemiscóról, hogy inkább nápolyi dal. Legalább ez is megvolt. 

Hanem otthon mi várja az embert a televízióban? Igen, a Verdi Requiem, az a régi előadás az Erkel Színházból, a Scala nagy európai turnéjának magyar állomása 1981 nyarán. Aki emlékszik, annak nem újdonság: a tenor megbetegedett, magyarokat kértek föl a két előadásra, végül Gulyás Dénessel ment tovább a turné, viszont Kelen Péter volt a tévéközvetítésben. Maga a közvetítés elég harmatos, az akkori mikrofonok nem tudtak mit kezdeni Shirley Verrett hangjával, és ha megszólalt a kórus, az mindig olyan távoli élmény volt, mint valami tihanyi visszhang. Kelen beszorítva vitézkedett két óriáshang, Obrazcova és Gyaurov közé  - az utóbbi egyébként szép nagyot gikszerezett a Confutatisban. De az Ingemisco szép, megrendült és megrendítő, és a maga módján most nagyon megnyugtató: nem Verdi a stupid.