Hosszabb távon Michelangelo nyert. És most nem a valós versengésre gondolok Leonardo és őközte, hanem tisztán testkulturálisan nézve a Szépművészeti Michelangelo rajzkiállítását. Sok Michelangelo (na jó, nem rengeteg, de szépségesek, és köztük a Léda-tanulmány, amiről joggal mondja az írás a falon, hogy talán az egész reneszánsz legszebb rajza. De a testkultúránál maradva: amikor egymásnak háttal festettek a Palazzo Vecchióban (tudom, nem volt ilyen pillanat, de jól esik elképzelni) a lágyabb formákkal, nőiesebb férfialakokkal dolgozó Leonardo ugyancsak húzta az orrát a kidolgozott izomzatú, nulla százalékos testzsírral tündöklő Michelangelo-aktokra. Mintha egy-egy zsák dió volna mindegyik ember, csupa dudor a test.
Elteltek a századévek, és Michelangelo lett a győztes, a mai ideális férfitest egy zsák dió. Vagy egy zsák krumpli, netán görögdinnye, Leonardo dús hajú, égre mutató puhányai kimentek a divatból. Nagy, marha testekké váltunk, és nem tudom, benne van-e még a bőrkötésben a lelkünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.