Lengyel Balázs Két Róma című írásának az a vége, hogy könyvesek pakolnak ki a Campo dei fiorin Rómában, és Lengyel fia észreveszi, hogy az egyik könyv a pultokon Nemes Nagy Ágnes versei. Szép és megható, és tudom, körülbelül, hogy milyen érzés, mert én is folyton azt nézegetem a boltokban és a pultokon, hogy milyen magyar szerzőket próbálnak eladni egymásnak az olaszok. Palermóban például két írót láttam. Az egyik Török Sándor volt, akit itthon elég igazságtalanul vagy legalábbis egyoldalúan tettünk el a meseíró skatulyába, Kököjszi és Bobojsza, meg Csilicsala bácsi, vagyis A varázsló, bár az utóbbiból az egyik poént napi vagy heti szinten még mindig használom. Alszol? Nem, csak behunyt szemmel mondom föl a leckét. A másik szerző viszont...

Körmendi Ferenc. Hát ő meg kicsoda? 

Most sem tudok többet róla, mint amit a Wikipedia ír. Legfeljebb annyival, amennyivel az angol nyelvű Wikipedia hosszabb nála, bár ez önmagában is elég különös. Hogy nyert egy nemzetközi regényversenyt, és tíz nyelvre is lefordították, aztán jöttek a nácik, ő időben elment, még 1939-ben, pedig Mussolini is a rajongója volt. Előbb Londonban, majd Amerikában telepedett le, és az Amerika Hangjánál dolgozott, ez, mondjuk érthetővé teszi, hogy miért nem beszéltek róla a hatvanas években. De azóta is csak annyit, hogy a nemrég elhunyt John Lukacs szerint az 1934-es Boldog emberöltő elfeledett remekmű, és ezt írásba is adta az És-ben, annak is lassan tíz éve lesz. 

Jó lenne elolvasni, hogy vajon igaza van-e.