102 éves korában elhunyt egy kínai (kínai származású) építész, I.M.Pei, akinek Amerika sok szép beton- és üvegépületet köszön, köztük van egy jó nagy botrány, a bostoni John Hancock Tower, amelyről építés közben elkezdtek kipotyogni az óriási üvegtáblák. Szerencsére nem találtak el vele senkit, de évekig tartott a pereskedés, hogy ki is hibázott, mikor és hol. Ami Európát illeti... Hát igen, I.M. Pei tervezte az egyik, építése előtt, alatt, közben  legutáltabb párizsi épületet, a piramist a Louvre közepén. 

Ma, ha nem tévedek, a piramis közszeretetnek örvend, mindenki megértette az idők során, hogy a Louvre nem múzeumnak készült, és ha az emberek be akarnak jutni, és nem akarnak állandóan tévelyegni a termekben, akkor valamit tenni kell. Talán azt is megértettük,hogy ez nem valami félelmetes halálszimbólum a város közepén, hanem egy gúla, amit fejben könnyen lehet egy múzeummal összekötni, és még szép is. Az, hogy szép lett, I.M. Pei érdeme, aki a lehetséges legnagyobb gondossággal látott neki a tervezésnek és a kivitelezésnek. Ma már nem is érti az ember, hogy ennyi reménytelen feladatot hogyan lehetett megoldani. Például nem volt megfelelő üveg, mármint Pei úr számára megfelelő, mert ő semmiféle színes dolgot, vagy akár a bent lévőknek a környező házakat elszínező üveget nem tűrt. A normál üveg azonban ebben a méretben és vastagságban zöldessé válik, meg kellett találni azt a gyárat, ami ezt is ki tudja védeni. Aztán ott volt a sajtó, amelyik őrjöngött, ez a dolga, védte a régi Louvre-t, a régi, tágas teret, gyűlölte a megbízást adó Mitterand-t, gyűlölte, hogy a feladatot egy amerikai cég kapta (I.M. Pei 1930-tól élt az Egyesült Államokban, eredetileg csak tanulni akart, de túl tehetséges volt, lecsaptak rá az egyetemi után). 

Mitterand kitartott, Pei kitartott, Chiracot meg lehetett győzni, a piramis ott áll 1989 óta. A tanulság meg elég ijesztő, mert mégis azt mondja, hogy hiába a fantázia meg a szakértelem, egy épületről nem lehet megmondani, hogy jó vagy rossz, amíg nem áll. Méghozzá sokáig áll, mert van a megszokási faktor is. A város szégyenéből egyszer a büszkesége lesz. Ha kibírja.