A Saját halál Nádas Péter könyvcíme, nekem különösen fontos könyv címe, hiszen édesanyám is szerepel benne, de a cím maga nem saját találmány, Rilkétől van. Ő beszél a saját halálról, amely azelőtt mindenkinek járt, de az utóbbi időben... Az azóta eltelt időben... Rilke olyanokról beszél, akik lefeküdtek a szobában, és, ha jól emlékszem, hat napig ordítottak, így aztán nem vagyok tökéletesen meggyőzve a saját halál szükségességéről. De vannak tényleg olyan hatalmas életek, amelyeknek a vége is hatalmassá válik, még akkor is, ha egyébként banális balesetről van szó. Elsőre a grúz énekes, Hamlet Gonashvili jut eszembe, nyilván azért, mert nemrég (három napja) találkoztam a művészetével, és látom, hogy nincs olyan rövid életrajz, amelyben ne mesélnék el, hogy a halálát az okozta, hogy leesett egy almafáról.
Nem mesélik annyit, de van egy görög költő, Angelosz Szikelianosz, ha jól látom, épp csak egy-két verse jelent meg magyarul is, pedig azt mondják, nagy és zengő hangú költő volt. És nemcsak költött, de 1927-ben megalapította a rövid életű Delphoi Játékokat, ahol megpróbálták fölidézni a klasszikus Hellászt, pucéron vetették a diszkoszt és Aiszkhüloszt játszottak. Szikelianosz torokgyulladástól szenvedett, és megkérte a szomszéd fiút, hogy hozzon neki a patikából erre való folyadékot. Sajnos a gyógyszernek veszélyes neve volt, csak egy betűben különbözött a Lysol nevű háztartási fertőtlenítőtől. A fiú megjött a Lysollal, Szikelianosz meghúzta az üveget, és már nem volt mit tenni.
Eléggé saját halál?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.