Arra gondoltam, hogy ha valamit meg akarunk szerettetni, akkor azokhoz kell fordulnunk, akik nagyon szeretik azt a valamit. Amikor tavasszal elolvastam a Tristram Shandyt, nem csak a könyvet szerettem meg, de Kiss Zsuzsa utószavát is, mert az is olyan lelkes volt, lehetett érezni a lelkesedést, itt ez a könyv, és egyrészt minimum százötven évvel megelőzte a korát, másrészt... - nem is tudom, mi a másrészt. A többi már gyerekjáték, kideríteni, hogy Kiss Zsuzsa ma N. Kiss Zsuzsa, fordító, elhívni beszélgetni, aztán elrontani az időpontot, remélni a megbocsátást. Új találkozó, most sem annyira egyszerű, mert épp zárva a kiválasztott kávéház, de bementünk a Könyváruházba. Talán nem a zaklatott körülmények miatt zaklatott a beszélgetés, rendetlen és összevissza, viszont ebben az állapotában illik Sterne-höz, vagy legalább egy olyan regényhez, amelynek főhőse az első kétszáz oldalon még meg sem születik.
- Szereti még Tristram Shandyt?
- Hát, amikor foglalkoztam vele, mint szakdolgozó, először Swiftet akartam, de valaki más már írt róla, és akkor nyergeltem át. Azt hiszem, még nagyon buta és nagyon naiv voltam hozzá, a szakdolgozatom címe is az volt, hogy Some Aspects of Laurence Sterne and Tristram Shandy.
- Angolul kellett megírni?
- Igen, de ez nem okozott problémát. A bécsi angol iskolába jártam három évig, és angliai intézetekben is tanultam, mert az édesapám Bécsben dolgozott az atomenergia ügynökségen, így ajándékba kaptam az angol nyelvet. Nemcsak az angolt, a németet és a franciát is.
- Honnét tudta, hogy a nyelv lesz az élete vagy a pályája?
- Nem tudtam. Járt hozzánk nyelvet tanítani az Édi néni. Ratkó korszaki gyerek voltam, rengetegen voltak az osztályban, én folyton mindenemet otthon felejtettem, úgyhogy az Édi néninél villogtam inkább. Amikor a bécsi iskolába kezdtem járni, akkor rájöttem, hogy nem tudok angolul. De ez nem baj, honnan is tudnék, és a nagy zabszem kiment belőlem. Az iskola szeretetére neveltek is, de láttam is, milyen jó dolog. Átéltem, hogy milyen jó iskolába járni, és akkor voltam oda, ha taknyos lettem, és nem mehettem.
- Vagy év vége jött.
- Nem szerettem a nyarat.
- A Tristram Shandy akkor sem volt benne a köztudatban, ugye? Azt érti az ember, ha valaki Swiftet választja, mert "kacaja fülünkbe csikordul az évszázadokon át"...
- Swiftnek azért a versei... A Verses on the Death of Dr. Swift című opust is tanulmányoztam annak idején, és az az öniróniának olyan...
- Szóval Swiftet sem ismerjük. Akkor hogyan jött Sterne? Olvasta a regényt?
- Olvasgattam. És láttam, hogy egy dokumentum, még ha a szerző nem is annak szánta. Dokumentum arról, hogy az angol regény a 18. századra annyira kialakult, hogy lehetett vele humorizálni. Most, hogy újra beleolvastam, láttam, hogy ez egy könyves könyv. Egy olvasott ember könyve, aki érett korában tört be vele. Kiforgatja a realista regényt, játszik az arányokkal. Nem teljesen előzmények nélküli, hiszen maga is megnevezi Cervantest, Rabelais-t, Montaigne-t.
- A hőseit megnevezi.
- Azokat, akik maguk is ugyanezt csinálták. Ezért is fontos a könyv címe: The Life and Opinions of Tristram Shandy Gentleman. Opinions, vagyis a vélekedései. Vállaltan szubjektív. Lehet mondani, hogy esszéregény, de regény, mert alakot teremt.
- Attól regény?
- Attól. Antitörténete van, de közben mindent elmond, még azt is, hogy a bába, aki világra segítette, hogyan került a pályára, és ki szponzorálta. A hétköznapiság a műfaja.
- Miért lett ebből siker már a megjelenéskor?
- Kiszámíthatatlan. Aztán már a divatoknak is van története, valaki megtalálta benne az elődjét, és kiemeli a feledésből. Őt is meglepte a siker. Írogatott, de hát nagyon sokan írogattak. Hogy egy nagyot ugorjak, Jane Austennek az összes hajóskapitánnyá lett kiváló fiútestvére is írt, a mamájuk is verset költött. Mindenki írt.
- A jó írókat az termeli, hogy mindenki ír?
- Kalkuláljuk bele, hogy nem volt tévé, rádió, semmi egyéb. De olvasni sem tudtak még annyian. A 19. század táján vált ez kardinális kérdéssé Angliában, hogy a munkaerő kiképzéséhez szükség van az olvasásra is.
- Sternre visszatérve...
- Ugye, nála sem lehet tudni, mi a fősodor és mi a kitérő.
- Stílusban maradunk. Szóval mikor megtalálta...
- Gondolkoztam, hogy miről írjak, és Ruttkay tanár úrhoz akartam szakdolgozni, és ezt gondoltam ki. De nagy falat volt kicsit.
- Akkor már megvolt Határ Győző fordítása?
- Igen, persze. Mondjuk én nem nagyon tudtam, ki Határ Győző, és amikor beleolvastam a magyar szövegbe, nagyon archaikusnak éreztem.
- Én is így látom. És félek, hogy ez eltávolítja az esetleges olvasókat.
- Szerintem az újrafordítás vagy az adott köznyelv használata olyan, mint egy elemlámpa. A régieket jobban megértjük a fényénél. Egy archaikus szövegnek bája van. Minél jobban világítunk az elemlámpával, annál érdekesebbek a homályos részek.
- Gyakori élményem, mondjuk, ha 19. századi angol költőket olvasok, hogy az eredeti szöveg egyszerűbb, mint amivé a fordítás során válik. Nem is egyszerűbb, inkább természetesebb.
- Mert szerencsére Shelley nem azon törte fejét, hogy mivé válik ez a vers egy távoli, egzotikus nyelvű ember kezében. Ez magára a fordításra is érvényes, lehetetlen, meg minden, de valami értelme mégis van.
- A Tristramnál is azt érzem, hogy magyarra válva nehezül a szöveg.
- Az eredeti is archaizál. Pontosabban játszik ezzel, van mindenféle okmány meg jogi szöveg, amiről azt gondoljuk, hogy modern meg posztmodern, mint T. S. Eliotnál, hogy akusztikus élmény. De a Tristram mintegy rövidülésben mutatja, hogy ez az egész irodalom kéregjelenség.
- Hogy érti, hogy kéregjelenség?
- Az agy is úgy fejlődött ki, hogy elkezdett a búb hátul nőni, és a végén az agykérgünkkel működünk. Van ennek is visszája, hogy ez is csak egy srác volt. Oké, rendben van, őt is anya szülte, de azért ácsi. A regényre azt mondják, hogy rendszert rak a valóságra. Van egy világa, és összefüggéseket mutat, meg jellemfejlődéseket, történeteket, van eleje meg vége. Egy rács, amit rárakunk a valóságra, ezzel kicsukunk egy csomó dolgot, de így tudjuk megközelíteni.
- Ez ott is érvényes, Mert a Tristram annyira egyszemélyes. A rács maga nagyon kicsi, nem az van, mint egy Victor Hugo regényben, hogy van ezer ember annak van ezer ismerőse, de a végén mégis minden mindennel összesodródik.
- A Tristram részletekben vagy kötetekben született. Ették, és akkor csinált nekik még egy adagot. Lehet, hogy mellesleg föltalálta a nyitott formát, amit akármeddig lehet folytatni.
- Folytatta volna, ugye?
- Folytatta volna, de lecsapott rá a kaszás.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.