Neves hősök

Szergej Kuszevickijnek nem csak azért hálás az ember, mert - itt egészen hosszú felsorolás következhetne. Boston Symphony Orchestra, amit ő formált a világ egyik legjobb zenekarává. Aztán a művek, amelyeket ő rendelt meg, ma már klasszikusok, némelyik nélkül elég nehéz elképzelni az életet. Hogy valami konkrétumot is mondjak: a Concerto, bizonyos Bartók Bélától. De Kuszevickij fedezte föl, támogatta, nevelte Leonard Bernsteint. Annyira a szívén viselte a kis zseni sorsát, hogy le is ült vele egyszer egy komoly beszélgetésre. Lenuska, valamit ki kell találni. Valami nevet. Ezzel nem lehet, Bernstein az sehogy sem hangzik jól. Legyen inkább Leonard S. Burns. Az ifjú tanítvány majdnem mindenben hallgatott a mesterre, de tényleg. Sokáig a koncertek egyik megelőző szertartása volt, hogy a színpadra lépés előtt Bernstein megcsókolta a Kuszevickijtől kapott mandzsettagombjait, de ebben a kérdésben megmakacsolta magát. Nem változtat nevet. Vagy így, vagy sehogy. 

Az egész arról jutott az eszembe, hogy lassan a világ legjobb karmesterei között emlegetik Mirga Grazinyté-Tylát. Nyilván neki is megvolt a maga mestere, aki aggódva mondta neki: így nem lehet. Nem fog menni. Senki nem fog bálványozni egy olyan karmestert, aki nem csak nő, de még a nevét sem lehet kimondani. Leírni sem. Nekem sem sikerült, nem tudom, hol a klaviatúrán a kis taraj a z betű fölé. Ő meg nyilván a tehetségében bízott, elindult. 2015-ben meghívták Birminghambe vezényelni. Januárban visszahívták még egy koncertre, februárban meg fölkérték, hogy legyen a zeneigazgató. Ilyen is van. A nevével meg egyre kevesebbet bajlódnak az emberek, egyszerűen a
keresztnevén hívják. Ilyen is van.