A történet úgy szól, hogy a kontratenor Jakub Józef Orlinski elment egy rádiófelvételre. Meleg volt meg úgysem látja más, csak a mikrofonok, így aztán az alkalomnak megfelelően öltözött föl, rövid gatya, feltűrt ing. A zongorakísérője hasonlóképpen, vietnámi papucsban. Csak a helyszínen derült ki, hogy a mikrofonok mellett közönség is van (mint nálunk, a Márványteremben), sőt, ez egy facebook esemény, így kamerák is jöttek, fölveszik az áriát. Nem volt mit tenni, hazamenni, átöltözni már nem lehetett, így Orlinski és kísérő elénekelte a Giustino-részletet. Az erről készült videó meglepően sikeres lett, már jóval a három és félmillió megtekintés fölött jár.
Elhiszem, el én. Még akkor is, ha épp Orlinski volt, aki Christina Pluhar együttesével, a L'Arpeggiatával, egy ráadás alatt akkora flip-flopot ugrott, hogy még az operatőr is lemaradt róla. Aztán nekilát brékelni, jól, de egy kontratenorhoz képest egyenesen döbbenetesen. Egy 20. századi venezuelai slágert játszanak néhány száz évvel idősebb európai hangszereken, néhány évtizeddel fiatalabb amerikai elemekkel, rappel meg hasonlókkal. Csak hogy bizonyítsák, a zene egy, és örülni neki akárhogyan is lehet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.