Wagner ékes példáját nyújtja annak a jellegzetes életútnak, melynek kezdetén egy szenvedélyes aktivistát, egy lelkes baloldali fiatalembert látunk, aki idővel csalódik a politikában, és középkorú férfiként elfordul attól. A korábbi elvbarátok, akik kitartanak eredeti meggyőződésükben, úgy érezhetik, az ilyen ember élete „jobbkanyart” vett, és ez valóban bekövetkezhet, s az illető konzervatív elveket tehet magáévá. A legtöbb esetben azonban erős rövidlátásról árulkodik, ha így tekintünk erre a jelenségre. Az ilyen emberek nagy része ugyanis nem egy másik táborba áll át, hanem magának a politikának fordít hátat. Már nem hisz abban, hogy a fontos emberi problémák megoldhatók a politika eszközeivel – más szemszögből nézi az életet, s gondolkodásában a politikai-társadalmi ügyek háttérbe szorulnak. Wagnerrel is ez történt. Nem hajtott végre „jobbra át”-ot, tehát nem lett konzervatív – életének egyetlen pillanatában sem vallott konzervatív nézeteket vagy elveket. Halála napjáig radikális kritikával illette a fennálló társadalmat, de bírálata sosem jobbról érkezett. Ezzel együtt keserűen csalódott mindennemű, eszményinek vélt változás lehetőségében. A kiábrándult baloldali kérlelhetetlen elkeseredése egészen más lélektani jelenség, mint a reakciósok zsémbelése – persze időskorban a tünetek igen hasonlók lehetnek. Az egyik a letűnt múlt, a másik a homályos jövő feletti keserű bánkódás. Ami közös bennük, az a jelen iránti megvetés, ám ami az egyik esetben a hagyományos értékekből indul ki, a másikban a jövő gyökeres megváltoztatásába vetett hit végső elvesztéséből adódik. 

Nem kell hozzá különösebb éleslátás, hogy észrevegyük, a fenti sorok azért olyan hatásosak és érzékletesek, mert elsősorban nem Wagnerről szólnak. Sokkal inkább Bryan Magee-ről, aki a magyarul a Wagner és világképe címet viselő könyvet írta. (A cím egyébként angolul sem nagyon más: Wagner and Philosophy, és mivel a szerző már az előszóban közli, hogy inkább Wagner világnézetéről akar beszélni, és nem pusztán a  filozófiáról, mondhatni a fordító csak elvégezte a műveletet.) 

Wagner csak egyetlen oldala annak a sokoldalú kristálynak, aki a múlt héten, 89 éves korában elhunyt Bryan Magee volt, és aki az angol nyelvű közönség számára inkább volt filozófus, filozófiatörténész, regényíró, önéletrajzok szerzője, riporter a BBC számára, ahol kora nagy gondolkodóival beszélgetett. Nem mellékesen parlamenti képviselő is, amíg bírta, nyilván ezért tudott olyan pontosan és világosan beszélni a politikából való kiábrándulásról. Mindez persze nagyon kevéssé érintené a magyar olvasót, ha nem jelent volna meg a Wagner-könyv öt éve nálunk is, így aztán gyorsan le is vonom a kézenfekvő tanulságot: a zene mindenkié. Vagy, ha ez túlzás: a zeneszerző mindenkié. De legalábbis az lehet.