Ki vagy?

Tudtam, hogy él Petula Clark, és reméltem, hogy még aktív is, néha föllép valami nosztalgia esten, de arra egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyire aktív. Új szerepre készül a Mary Poppinsban, ő lesz a madaras néni. Hiszen még csak nyolcvanhét éves. Ebből az alkalomból interjút készített vele a Guardian, mesél benne néhány meglepő dolgot, például hogy Elvis valami hármas szexet tervezett vele és Karen Carpenterrel, és amikor a lányok menekülőre fogták, még utánaszólt: egyszer úgyis elkaplak. 

Azt mondja, nem kapta el, de ő is hallotta a pletykákat.

Nem tudom Petula Clarkot megindultság nélkül hallgatni, vagy anélkül, hogy a legjelentősebb hallgatójára ne gondoljak közben, Glenn Gouldra. Az év 1966, akkor jelent meg  a Who Am I című száma, siker volt, talán a slágerlisták legelejére nem került, de adta a rádió, és hallgatta a nagy rádiózó Gould is. Ment a kocsijával a havas kanadai vidéken, és tekergette az állomáskeresőt, mert valahol mindig ment a dal. Az ember nem tudja, mi volt az, ami megfogta benne, nyilván ez valami olyasmi, mint Swann szerelme, Gouldnak sem voltak illúziói, tudta, mi ez, el is mondja, hogy ő azért jobban el tudta volna játszani, mint a Petula Clark mögötti zenekar, és az egész nyilván nem független a hangszereléstől, hogy csembaló is szól, meg főleg a szövegtől: egyedül sétálok, és azon gondolkodom, ki vagyok. 

Gould akkor harmincnégy éves volt, sokaknak a leginspirálóbb zongorista, sokaknak csak egy fél- vagy tán egészen bolond magányos. Nem csoda, ha ő maga sem tudta, kicsoda.