Az utolsó mohikánt olvasom, a teljeset, új fordításban, és elég sok örömöm van benne, bár kétségtelenül fárasztó, hogy Sólyomszem tízoldalanként elmondja, hogy ő tiszta vérű, fehér ember. Ettől még drukkolok a könyv sikeréért, hátha akkor a többi Natty Bumppo-történet is megjelenik csonkítatlanul. Csak azért vagyok bizonytalan, mert látom, hogy a fordító, Gy. Horváth László nem akkora élvezettel és odaadással dolgozott, mint szokott. Már valahol a könyv elején is belebonyolódik egy szarvasproblémába, hogy gím, meg dám, meg jávor, de aztán a jó öreg sólyomszem azt mondja, ha jól emlékszem, a zsoltárénekesnek, hogy az majd egyszer meglátja, a szürke varjú hasznosabb, mint a sokszavú poszáta.
Ne már. Értem én, hogy ez a helyes megoldás a mocking tresherre, illetve azt hiszem ez az, a mockingbirdre biztosan ezt dobja ki a szótár, de hát csak nem beszélnek így az erdei nyomkeresők. Ennél még a gezerigó is jobban tetszene. Vagy legyen teljesebb az őrület, mondja azt az erdő mélyén, hogy mimus poliglottos, de ez a sokszavúzás, ez finoman szólva sem tűnik hitelesnek.
De megyek, olvasom tovább.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.