Van egy film, Furtwängler szerelme a címe, és először azt is hittem róla, hogy erről szól, valami titkos vagy nem is titkos kapcsolatról. Jaj, ugyan már, nincs jobb témájuk? Furtwängler a maga gúnárnyakával és gyerekkorban elfeküdt fejével, képzelem, micsoda izgalmak.

Ami azt illeti, a film erről is szól, a kapcsolatáról Elisabeth Ackermann-nal. Elég különös szerelem volt, hiszen amikor megismerkedtek, Frutwängler épp Elisabeth nyolc évvel idősebb nővérével kavart, bár házasságról szó sem volt, tekintve, hogy a karmester első felesége nem volt hajlandó elválni.  Elisabeth-nek férje volt és négy gyereke, Furtwänglernek meg rossz híre, hogy valóságos háremet tartott, és, a hírtől függetlenül, öt törvényen kívüli gyermeknek volt az apja.   

Erre mondták, ugye, néhány éve még, hogy alamuszi nyuszi nagyot ugrik.

Szóval megismerkedtek, Furtwängler el van ragadtatva a szerelme húgától, kicsit talán próbálkozik is, de sikertelenül. Közben zajlik a világháború, Elisabeth férje elesik, letelik a gyász, újra találkoznak. Bécsben, 1942 január 1-jén, az Imperial Hotelben. Ez ott van a Ringen, egy sarokra a Musikvereinsaaltól. Ők is oda készülnek, az újévi koncertet meghallgatni. Akkor indult a hagyomány, 1939 szilveszterén volt a legelső Strauss-koncert, aztán áttették az újév napjára, ha jól számolom, ez volt a harmadik. És ott, az Imperial Hotelben, január 1-jén, 10 és 11 óra között Elisabeth Ackermann végre beleszeret Wilhelm Furtwänglerbe. A karmesternek még elválnia is sikerül, összeházasodnak, közös gyerekük is lesz, megtörténik mindaz, ami a nem sok hátralévő közös években történhet.

De mégsem erről szól a film, vagy elsősorban nem erről. Furtwängler szerelme a zene, és még ez a kapcsolat sem annyira egyszerű, hiszen ő zeneszerzőnek készült, csak valahogy, szinte véletlenül kiderült róla, hogy vezényelni is tud. Ettől aztán a világ legjobb, vagy legalábbis sokak által a legjobbjának tartott karmestere egész életében azt érezte, hogy nincs a helyén, nem azt csinálja, amire rendeltetett, eladta az elsőszülöttségét egy tál lencséért, és minden hasonlót. Túl sokat dirigálok, mondta, és állítólag egyáltalán nem volt boldogtalan, amikor a világháború után társutasságért eltiltották a fellépésektől. Legalább volt ideje komponálni.

A tiltás azonban lejárt, és ő újra zenekarok élén találta magát. Ez ám a balsors.