Talán csak az a baj, hogy nem néztem a sorozatot, pedig az egyik évadban Kiri Te Kanawa is játszott, méghozzá az ausztrál csalogányt, Nellie Melbát alakította, azt, akinek sok-sok áttéten át a Melba kockát köszönhetjük. Mindenesetre nem sikerült felülni a Downton Abbey gőzmozdonyára, és eléggé értetlenül néztem a nagy nosztalgiát – bizony, voltak a világban jól öltözött ladyk és lordok, szép, őszies fények, angol esők és szívfájdító napsütések. Nyilván ez a művészet egyik varázsa, ha sikerül az embernek egy másik életet is átélnie, és görög harcosként szoronghat a trójai falóban, orosz diákként csaphatja fejbe az öregasszonyokat. Azt a lépést azonban most nem sikerült megtenni, hogy mellőzött személyzetként háborogjak: nem én szolgálhatom föl a kacsasültet a királynak. Szemétség. Így aztán megmarad a Downton Abbey annak a filmnek, amelyben (spoiler) az egyik komornyik féltékeny lesz a vidám és jóképű bojlerszerelőre, ezért megrongálja a kazánt, nem sejtve, hogy emiatt megint ki fogják hívni a szívtipró szakembert.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.