Berlioz és Júlia

Azt reméltem, hogy Pernye Andrásnak van igaza, aki az egyik lemezellenes írásában a szem vagy a látás elsőbbségéről beszélt. Egészen pontosan azt mondta, hogy ha meg kellene ítélnie egy előadó minőségét, sokkal inkább választaná azt, hogy lássa zenélni, mint hogy hallja. A legbiztosabb módszer (ezt már nem Pernye mondta) a próbálni látás, legalábbis karmesterek esetében, bár soha nem lelkesedtem Carlo Rizzi művészetéért, de amikor láttam, mit művel próba gyanánt, rögtön világos volt, hogy milyen minőséggel állok szemben. Azt, persze, nem lehet elvárni a zenekaroktól, hogy tegyék nyilvánossá a próbáikat, hadd szörnyülködjön vagy lelkendezzen, akinek kevés a koncert.

Azért reménykedtem a Pernye-elméletben, mert valahogy Daniel Hardingnak soha nem találtam a helyét. A még mindig meglehetősen ifjú angol karmester repülőrajtot vett a karmesterek nélküli világban, tizenhét éves volt, amikor zenekart szervezett, hogy előadják (mi mást?) Schönberg Pierrot lunaire című melodrámáját. A koncertről készült felvételt Harding elküldte Simon Rattle-nek, aki rögtön maga mellé vette asszisztensnek – talán eszébe jutott a saját ifjúsága, ő maga is zenekarszervezkedett, hogy elvezényelhesse a Mahler 2.-at.

Harding azóta is ott van a jó zenekarok környékén, és ő maga is mindig jó, de még eszembe nem jutott meghallgatni valamit csakis azért, mert ő vezényel. Tegnap viszont eszembe jutott, hogy Berliozt játszanak a Berlini Filharmonikusok, és még nem járt le az előfizetésem, meg tudom nézni az élő közvetítést.

Jó is volt. A Rómeó és Júlia volt a műsor, két óra dramatikus szimfónia, énekesek, kórus, jelenetek Shakespeare nyomán, Daniel Harding jól és biztos kézzel vitte végig az embert a darabon, az biztos, hogy nem szélhámos. De itt a vége, ez minden, amit határozottan merek állítani róla. Olyan jó a zenekar, meg a mű is, természetesen, hogy valószínűleg Carlo Rizzivel is élmény lett volna az előadás. Az ember a szemében sem bízhat, és csak az az egy értelmesnek látszó megoldás marad, hogy ha jó volt ott lenni, akkor végeredményben: nem mindegy? Ha Berlioz győzött, mit számít Daniel Harding?