Gyabronka Jack

Tyúk vagy tojás? Színház vagy film? Nem is kérdés, a film volt előbb, az Orlai Produkció gyakori fogása, hogy filmsikereket visz színpadra. Nincs ebben semmi rossz vagy lelepleznivaló, a színház drága mulatság, már úgy értem, a színházcsinálás, még ha nem is annyira drága, mint a film, legalább ezzel lehet csökkenteni a kockázatot, a közönség tudja, hogy amit kap, az valaha már bejött, és nem pont ugyanaz lesz, hanem valami magyar változat.

A legutóbbi bemutatón, a Becéző szavaknál azonban mintha visszafelé sült volna el az ötlet, mintha az élő előadás arról akart volna szólni, tessék megnézni a filmet. Ami nem lehetetlen feladat, csak egy számítógép kell hozzá, és rögtön tisztázva vannak a szerzők és előadók. Nem világszám, csipi-csöpögős, de ami érzéketlen közhelynek tűnt, az érzékeny közhellyé változott, ami nagyon hétköznapi poénkodásnak hangzott, mintha a szomszédot hallgatná az ember, az mintha életbölcsességgé vált volna. Nem lehet megváltoztatni, amit nem lehet, de ki lehet bírni. Sőt.

És a színészet. Soha nem gondoltam másképp Shirley MacLaine-re, mint jópofa táncos-énekes nőcire, de most olyan tévedhetetlenül egyensúlyoz a tragédiát komédiától elválasztó kerítés tetején, annyira életszerűen nagyobb az életnagyságnál, hogy az ember csak füttyent. Gyabronka Józsefnek pedig sehogy sem megy ez az én vagyok a magyar Jack Nicholson, pedig igyekszik, vágja a Nicholson-pofákat, de az ember nem bújhat ki a bőréből. Bár, mintha éppen ez volna a színészet lényege: tojás vagyok, de kakasnak játszom meg magam.