A Marlenka, Finy Petra könyve a Városmajorban játszódik, és a szereplők sokat mászkálnak a majori szobrok körül, találkozgatnak, vagy pont nem találkozgatnak, beszélgetnek, ihletet kapnak. Például Beethoventől, aki alig tudja magán tartani redős ruházatát, az ember törheti a fejét, mit is akart ezzel kifejezni a szobrász, Horvay János. Pucér hősiességet, ami 1929-ben, a szobor faragásának idején az első számú beethoveni vonásnak számított, vagy a megmutatkozás alig leküzdhető vágyát? Vagy csak azt, hogy ő is látta Max Klinger akkor már közel harmincéves szobrát, amelyen a derékig meztelen komponista úgy ül, mint valami görög isten, akinek csak a halhatatlanság italából adtak, de az örök fiatalságéból sajnos nem.

Az ember, persze, hülye, azon kezd el agyalni, hogy vajon melyik zeneszerző engedhetne meg magának aktszobrot. Melyik mondhatná el, hogy amit ki akartam fejezni hangokkal, azt valahogy a testemmel is kifejeztem. Bach, Handel, Mozart? Vagy akár Muszorgszkij? Egyedül Mahler jut az eszembe, aki mindenkit meglepett fürdőnadrágban, a feljegyzések szerint. Nagy természetjáró volt, úszott is, és kis termete ellenére kifejezetten kisportolt alkatú volt. Mahler korunk hőse, ki más.