Hetven évvel ezelőtt ezen a napon zuhant le az Air France New Yorkba tartó gépe, fedélzetén a hegedűs Ginette Neveu-vel. Meg a bátyjával, aki zongorán kísérte volna az amerikai fellépéseken. Akkoriban még nem volt közvetlen járat Amerikába, a repülőgépek szöcskeként ugráltak szigetről szigetre, és vették föl az üzemanyagot. Ez okozta a járat vesztét, vihar volt az Azori-szigeteken, de mindenképpen le kellett szállni, mert elfogyott volna a benzin. Két sikertelen kísérlet után a gép egy hegynek ütközött, mindenki meghalt.

A tragédia egyéb okból is híres volna, mert ezen a gépen utazott Marcel Cerdan ökölvívó, akinek Jake LaMottával, a bronxi bikával kellett volna megverekednie, azzal, akit Robert DeNiro olyan emlékezetesen alakított a Dühöngő bika című filmben. Cerdan viszont nem csak ütőereje révén vált híressé, hanem mert ő volt Edith Piaf szerelme. Készült róluk több közös kép a felszállás előtt, Cerdan a jóvágású, halszálka mintájú kabátban, kissé tanácstalanul fogja a kezébe nyomott hegedűt, amely egyébként szintén megsemmisült néhány óra múlva. Jó kör volt, vihogott a Zöld Pofa az óceán fölött.

Ginette Neveu harmincéves volt, ebből könnyen kiszámítható, hogy a századik születésnapja is az idén volt, meg is jelentette a Warner az összes felvételét. Rettentő kevés, négy CD-n elfér a teljes hagyaték. A háborús idők ellenére Neveu nemzetközi sztár volt, ha jól emlékszem, először Laurence Olivier emlékirataiban olvastam róla, aki ott volt az utolsó koncertjén. Az elsőt még jóval a háború előtt adta, aztán 1935-ben megnyerte a varsói Wieniawski-versenyt úgy, hogy a vert mezőnyben ott volt David Ojsztrah is. Ojsztrah akkor 27 éves volt. Neveu 16. Az utókor persze nem nagyon érti, hogy ez egyáltalán hogyan lehetséges, hogy lehet egy Ojsztrahot legyőzni, így aztán megpendítik a háború előtti antiszemitizmust, mint lehetséges magyarázatot.

Nem akaródzik elhinni. A versenyhelyzet egyszerűen más, az is csoda, hogy Ojsztrahot elengedték Varsóba, játszik, mint egy isten, aztán jön valaki, aki játszik, mint egy angyal. A zsűri is elájult talán a pillanattól.

A trükk azonban ennél nagyobb trükk: Neveu nem angyal. Úgy értem, nem úgy játszik, hanem telibe, nagy erővel, óriási hangon. A filmfelvételen, ami utána maradt, látszik, hogy nem kellemkedik: egy férfias arcú nő húzza, le nem veszi a szemét a karmesterről, elszánt, komoly és megszállott. A felvételeit hallgatva: ugyanez. Van ennek hátránya is, például a Dinicu-féle Hora staccatót kicsit lassan és nehézkesen játssza, annyira rányomja a vonót a húrokra, hogy eltűnik a darab minden játékossága, szinte az összeszorított fogak csikorgása is hallatszik. De ha nem az, akkor a lószőr és a fém randevúja lett egy kissé feszült. Közben meg minden olyan (nem tudok most jobb szót) igaz. Nem kell tetszeni, mondja a zenészeknek hetven év elteltével is Ginette Neveu. Elég igazinak lenni.