Tétel az éjszakában

Azt csináltam, amit soha nem gondoltam volna magamról: önként és dalolás nélkül Rachmaninovot hallgattam az éjszakai országúton. Kocsissal, mert pont az a kazetta volt elöl a kocsiban, a 3. zongoraverseny. Mit mondjak: tényleg eszelős gyors. Ez, ugye, megszokott megfigyelés, Kocsis zenei rohanása, tényleg, hogy gondolja ezt a tempót, nem hasonlítom össze mindenkivel, de a legutóbbi felvételen Daniil Trifonov négy perccel lassabb. Pedig őt is nehéz volna azzal vádolni, hogy technikai problémái volnának, azért kénytelen kényelmesebb tempót választani. Vagy a másik oldalról nézve: micsoda tempóban kénytelen a San Francisco Symphony száguldani Kocsis után, van azért a zenélésnek egy ilyen oldala is, előfordul, hogy együtt kell működni, gondolkodni, zenélni másokkal. Mennyi öröme lehetett a közös munkában a San Francisco-i muzsikusoknak, ha folyamatosan az életükért küzdöttek és levegő után kapkodtak?

Mi az, amit ezzel a tempóval nyerünk? Egyértelmű bizonyítékot Kocsis ujjainak gyorsaságára és az ilyen sebesség mellett is minden hangot tisztelő, megbecsülő, nekik külön életet adó precizitására. Vagy azt a derűs érzést, hogy legalább hamar túl leszünk rajta. Ezért is volt meglepő, hogy így rám jött a rachmaninovozás.  Mert amikor ezek a versenyművek napi tapasztalatot jelentettek, vagy majdnem napit, a Fesztiválzenekar koncertjeinek stabil számát a zenekar kezdeti fellépésein, egyáltalán nem tudtam értékelni ezt a zenét. Jó, hát most ezt játssza, majd elmúlik, és jön, akinek jönnie kell, Bartók, Brahms, Beethoven. Ma meg mit meg nem adnék egy ilyen koncertért. De hát tudjuk, csak ami nincs, annak van bokra, ami van, széthull darabokra.

És azért el ne felejtsem. Igen, igaz. Kocsis mindenkire ráver három-négy percet, ami egy bő negyedórás tételnél nem csekélység, és tényleg rohanás lehet belőle, nem lehet andalodni, vagy fölrepülni, csak nézni a csörtetést az erdőben. Mindenkire ráveri ezt a három-négy percet, csak Rachmaninovra nem. Ő maga a saját művét csak négy másodperccel játssza hosszabban, mint Kocsis. Nem mondom, hogy ez perdöntő vagy bármi, de az is lehet, hogy ő maga tudta a legjobban, mit akar hallani.