Hervasztás

Valószínűleg az év leghervasztóbb könyve Kőrössi P. József Naplóromok című könyve, de hát ennek is kell lennie, mármint hervasztónak. Ücsörögnek a kávéházban, Réz  Palinál, mert nála ezek szerint olyan volt az ücsörgés, dumálnak, dumálnak, leginkább pletykáznak, és az ember megérti, hogy ez az irodalmi élet, van ez a horda, és tudni kell benne, ki kicsoda, hol áll a rangsorban, kivel kell jóban lenni és kivel nem kell jóban lenni. Nincs benne semmi igazán rémes, de mégis leverő, hogy akik befolyásolják, vagy akár meg is határozzák az ízlésünket, nem fölkent papok, hanem csak irodalmi lények. Nyilván ezt élné át az is, aki a szentek közösségéről kapna beszámolót: nahát, nahát, Szent Ferencnek piszkos a körme, Szent Pankráciusz pedig már három napja nem mosott lábat.

Engem inkább az foglalkoztat, hogy miközben ma már az irodalmat vagy az írót is terméknek tartjuk, akit megcsinálnak, kitalálnak, fölépítenek, forgalmaznak, eladnak, elkészítenek egy piramist, amelynek a csúcsán ott van a szerző, néha mégis érdemes megfordítani ezt a piramist. Az az egy szegény, szerző hány embert cipel a vállán. Mint Mézga Géza a csacsika családot. Egyetlen alkotó nyakán ott ül a szerkesztők sora, a kiadó, a nyomda, a papírgyár. Korrektor és illusztrátor, egyetemi és középiskolás tanárok, sok-sok irodalmon kívüli, bár közeli figura, akik mind abból élnek, hogy valaki leírta a sort: Jöttem a Gangesz partjairól. Csoda, ha iszik az a szegény költő?