Nem meglepetés, sok helyen megírták, hogy a Mona Lisa nincs a Léonard de Vinci tárlaton kiállítva, egyszerű számtani okokból. A látogatók számát napi ötezerben maximálták, a Giocondának meg napi huszonötezer vendége van, a kettőt nem lehet egyeztetni. Az utóbbit amúgy sem lehet semmivel sem egyeztetni, sorba kell állni érte a múzeumon belül is, tábla mutatja, hogy innét még tíz perc, és körülbelül stimmel is. Nem is kerülhet senki intim viszonyba a képpel, messze van, rosszul látható az üveg mögött, az őrök pár perc után kérlelhetetlenek, tessék tovább lépni,  tekintettel lenni egymásra. Az emberek fotózkodnak és tovább állnak. Akinek viszont ennyi nem elég, az a szemközti falon lévő nagy Veronese elé áll be, akár fotózkodni, akár bámészkodni. A kánai menyegző, középen a velencei festők zenekarával. Veronese, Tintoretto és Tiziano húzzák, és az egész egy kicsit olyan, mint a Pisztrángötösről készült film eleje, amikor a nagy muzsikusok hangszert cseréltek, Perlman nyekeregtette a gordonkát, Jacquelin du Pré a lába közé fogott hegedűt, Zubin Mehta meg rendületlenül nagybőgőzött. Senkinek sem áll jól a kezében a hangszer, de hát ez nem hangoskép, csak lagzi, ahol valahol Jézus is ott van.