Nem voltam sokat párizsi könyvesboltban, de mintha a franciák nem vennének tudomást a magyar irodalomról. Nyilván elég nekik a sajátjuk is, nincsenek rászorulva az ő ihletésükre alakult költészetre, mit kezdjenek azzal, hogy reggelre én már messze futok, és bomlottan sírok valahol. Rossz neked, mondhatnák, mert ők meg maradnak. Szóval az egyetlen magyar könyv, amibe belebotlottam, meglepő módon Karinthy Ferenc műve, az Epepe. Épépé.
És most nem azon akarok álmélkodni, hogy az Epepe nálunk mennyire felejtésre ítélt vagy felejtősnek gondolt könyv, hanem azon, hogy mennyire föl tudta vele bosszantani Karinthy Ferenc az olvasókat. Valaki még egy verset is faragott Epepe-ügyben, remélem, pontosan idézem, a Karinthy Ferenc levelesládája című kötetben olvastam, elég régen. Így szól.
Bosszantó egy olvasmány az Epepe
ha olvasom, el-elönt az epepe.
Az alma az epepéül apapa,
foroghat a sírjában a papapa.
Mennyire jó is volna, ha még mindig föl tudná úgy idegelni az embereket az irodalom, hogy rímeket kezdenének el faragni felháborodásukban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.