Nem ez a legfontosabb, legjellemzőbb, legszebb Farkas István festmény fent, a Galériában, de valahogy kedves az embernek, hogy nem fenyegetik benne részeg költők, vagy a kezében szöges buzogányt tartó szirakúzai bolond, hogy volt idő, amikor neki is derűsebb volt a világ. Persze, Párizsban. Akkoriban, úgy látszik, a pipázás valami festő bolondéria volt, a magyar kubisták csoportképén is ketten pipáznak, vagy legalábbis pipa van a kezükben. Farkas István a jelek szerint az idők során végképp a cigarettára váltott, a későbbi fényképein csak cigarettával látható. Lehet, hogy már itt is, hiszen ott a két szál, talán úgy kérte kölcsön a pipát valakitől modellnek. A dohány, Scaferlati, a látszat ellenére se nem amerikai, se nem olasz, hanem igazi francia. Még ma is megvan a brand, de már a MacBaren alá tartozik, és a Maryland már megszűnt, illetve, ha jól sejtem, már eleve cigaretta volt, később a Gauloise sárga alfaja lett belőle. Scaferlatiból maradt a légiós regényekből ismerős Caporal és a Saint-Claude. Erre szokás azt mondani, hogy a művészet örök?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.