Ki nyer holnap?

Bemondják, hogy Nagy Ervin hangszalagjai rettenetes állapotban vannak, és még nem tudni, hogy ez már az előadás része, vagy tényleg, mindenesetre van, aki nevet ezen is egy kicsit. Aztán fél perc múlva kiderül, hogy ezen pont nincs mit nevetni, tényleg rekedt a színész, és ez nem csak olyan átlag probléma, rekedt, hát rekedt, mert most énekelnie kell. Neki is, a többieknek is. Szinte végigéneklik az új Pintér Béla-darabot, ha jól számolom, csak Bach és Vivaldi zenékkel, és kétszer megszólal Mahler, de belefeledkezik az ember, egy idő után abbahagyja a privát Ki nyer ma-játékot. Mindenesetre a János-passióval kezdenek, és lehet mondani, hogy ezt aztán soha nem gondoltam volna, vagy épp a fordítottját, hogy már megint klasszikus zene, a Bajnok után.

A magam részéről örülök az emelkedettségnek, mert a történet mintha túlságosan is feldolgozott világban játszódna, kereskedelmi tévé, elzüllött színésznők világa, idétlen reggeli műsorok hamissága. Nyilván ezzel még adós volt Pintér Béla, a Kaisers TV Ungarn után, meg jó is, hogy nem figyeli, mit várnak tőle, nem kezd el közvetlenül politizálni, kioszt egy taslit a fején idomított macskával szerencsétlenkedő politikusi névazonosnak, aztán menjünk a magunk útján, a darab útján, kik azok a politikusok, hogy még abba is beleszóljanak, miről szólnak a színdarabok.

Van egy pont… – nem, nincs egy pont, észrevétlenül surran be a laposodás, elfárad a darab, a néző, a történet, biztos, hogy amikor Csongorról kiderül, hogy ő Zoli (szerintem nem lőttem le ezzel semmiféle poént), akkor már értelmetlen a csavar, vagy én nem jöttem rá, hogy ez miért is fontos. Nem a valószínűtlenséggel van baj, hiszen mi lehet annál valószínűtlenebb, mint hogy a rock-vadállatok megtérnek és Jézus lesz a drog számukra, mégis tudjuk, hogy ilyen van, de a sok megfelelés és egybeesés most a szerzői önkényt juttatja a néző eszébe, úgy csinálod, ahogy akarod, te vagy a színpadi történet ura és parancsolója.  Mindenesetre eszembe jut, hogy az előadásról eddig megjelent írások mennyire elkerülik a spoilerezést. Lehet ez újságírói tudatosság is, nem rontom el a más szórakozását, de most úgy tűnik, egyszerűen annyira fárasztó volna elmesélni, hogy ki kicsoda, és mi történik vele, hogy senki nem veszi magának a fáradságot.  

Nagy a tér, a színpad is, a nézőtér is, és megél benne Pintér Béla, cáfolva, hogy csak a szobányi, melegben tud erőteljes és fölkavaró lenni. Ezt is tudja, megint lehet álmodni, hogy a Parasztoperát egyszer majd az Operaház is műsorra tűzi, vagy a Puskás Arénában is megpróbálkoznak vele. Ha ez  megvan, akkor lehet, hogy majd az Anyaszemefénye is sorra kerül.