Gatyaletolós

Nincs senki nagy zavarban, amikor Shakespeare-ről beszélnek az Örkény Színházban. Shakespeare-ről magáról is lemossák a fekete ruhát, hogy egy kopasz (ha csak kopasz volna) narrátor legyen belőle, meg autómosó a Kertész utcában, és általában sem fukarkodnak a totál frontál meztelenséggel, de annyira nem, hogy már kételyek ébrednek: segít ez? Vagy csak segg? (Tudom, az nem frontál.)

Ez benne van az előadásban, már hogy akkora a szabadság, hogy másról nem is tudunk szólni. Tybalt meg Mercutio, Benvolio és egyéb verekedők és közülük mégis kilóg Rómeó, mert neki ennyi nem elég. Vagyis… Kimegy a drog és bejön helyette a szerelem, végül is ez is egy Rómeó és Júlia értelmezés, meg is állja a helyét, csak így hosszú lesz az előadás. Hosszú is lett, hiszen a szünetig csak a bálba jutunk el, ha ennél a tempónál maradunk, akkor egy idő után össze kell csapni a dolgokat. Ahogy össze is csapja Bodó Viktor, kimászik a történetből, aki látja, meglátja, hogyan. 

Tetszik, tetszik, és még azt sem mondom, hogy ez nem elég, láttam már elég Rómeót, láttam már elég Júliát is, ami ebből hiányzik, azt majd onnét kipótolom, és alighanem így vannak vele a többiek is, embertestvérek, még nézni tudók. Közben kicsit röhögök Mácsai Pálon, aki lassan (nem is lassan) olyan már, mint Várkonyi Zoltán a saját filmjeiben, megjelenik, hogy egy kicsit bravúrkodjon, színészmesterséget oktasson, de ez a bravúrkodás idegen marad az előadástól (illetve a filmtől). És bírom nagyon Hámori Gabriellát, szétoperált szépasszony, beszélni sem tud a feltöltött ajkától, csillagos ötös a szöszögése. Valami hiányzik, mintha nem stimmelne, hogy egy Rómeó és Júlia interpretáció központi jelenete nem az erkélyen játszódik, hanem a bálban, de lehet, hogy a baj nem az előadással van, hanem a világgal. Vagy Shakespeare-rel, aki a Kertész utcában épp úgy otthon van, mint Veronában. Végül is egyik helyen sem járt.