Amennyire tudom, a Fischer testvérek közül csak Iván volt közvetlen kapcsolatban Nikolaus Harnoncourttal, asszisztense volt a zürichi operánál, az újévi Teremtés valahogy mégis harnoncourtiánus előadás volt. Egyrészt azért, mert a három énekes szólista közül a legjobban, sőt, sőt, általában véve is kimagaslóan teljesítő Baráth Emőke is jól ismerte az osztrák karmestert. (A magam részéről Harnoncourt vezényelte előadásban hallottam először Baráth Emőkét énekelni, Bécsben volt Susanna, egy mindösszesen nem nagyon jól sikerült Figaró házasságában.) Másrészt a zenekar. A Concentus musicus Wien játszott Fischer Ádám keze alatt, és voltaképpen azt kellene eldönteni, hogy létezik-e, vagy ott volt-e ilyen formában is Harnoncourt szelleme, mert sokszor mintha az ő zenei elképzeléseit hallotta volna az ember, vagy ez az egész csak játék, Fischer Ádám tisztelgése a másik muzsikus előtt.

Ha játék, hát jó játék. Azért vagyok benne biztos, mert elszállt az idő, A teremtés hat napja szünet nélkül, de szellőszárnyakon telt el, nagyon szórakoztató volt a koncert. Csupa gesztus és hangfestés, ordító oroszlán és csics-csics-csicsergő madárkák, zümmögő legyek és fölkelő nap. A beszédszerű zene, ahogy Harnoncourt mondta volna, és ebben a beszédszerűségben vagy határozott drámaiságban az énekesek is együttműködtek – ahogy tudtak. És együttműködtek a zenekari szólisták, még akkor is, ha a kürtök vaskos gikszereit kellett beépíteni a történet elmesélésébe.

A történet meg régi is, régi is meg ősi is, ősi és mai, még az idézőjeleket is ki tudták tenni, midőn arról énekeltek, hogy az asszony legfőbb kötelessége a férfi követése. Az ember csak nyújtózik, mint a jóllakott macska: ez az év is jól kezdődik.