Ha jól emlékszem, Závodszky Zoltán, tenor és műfordító vetette föl a problémát, hogy van A vándor éji dalának ezer (na jó, nem ezer, de hat) magyar fordítása, de hiába, egyiket sem lehet használnia annak, aki Schubert dalára szeretné alkalmazni valamelyik magyar költő sorait, hiába minden szöveg- és formahűség, egyszerűen nem jön ki a Schubert zenére a magyar líra.
Ugyanez volt a probléma a nyolcvanas évek elején, amikor a Macskákat bemutatták a Madách Színházban, léteztek magyar fordítások Eliot verseire, csak használni nem lehetett őket, túl bonyolultak vagy túl szabadok, túl hűek, vagy túl mások voltak, újra kellett fordíttatni a szöveget, és ki mással, mint Romhányival, a rímhányóval. Aztán lehetett ezen is szörnyülködni, de a szöveget el lehetett, ma is el lehet énekelni. Szörnyülködni? Az talán túlzás, bár, mondjuk, amikor Elvis Trén lesz Skimbleshanksből, az még csak-csak rendben van. De hogy váltóőr???? Pont az a lényeg, hogy ez a macska a vonaton él, nem a váltót őrzi, hanem állandóan utazik.
Romhányi csodálatos, Eliot az, aki fordíthatatlan. Pláne énekelhetetlen. Nemes Nagy Ágnes Makár Vikit csinált Macavity-ből, mondván, hogy az hasonlít. Csakhogy még a bűnöző macska neme is megváltozik így, az olvasó először lánymacskára gondol. Romhányinál ugyanez Sam Mitsegél, az legalább fiú, bár, amikor először láttam a Macskákat Pesten, végig azt hittem, hogy azt éneklik, Szendvicsegér, és beindultak a Tom and Jerry reflexek, szegény, csak el ne kapja valamelyik macska.
Jobb az egészet angolul hagyni, mondanám, de a mostani filmváltozat arról szól, hogy az sem feltétlenül jó.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.