Ha most írná Shakespeare a Rómeó és Júliát, bizonyára volnának bölcs kritikusai, akik fölhívnák a figyelmét arra, hogy csak semmi művészkedés. Ha egyszer annyira fontos témát talált, mint a fiatalok szexuális élete és a kamaszok önpusztítási hajlamai, akkor legyen olyan jó, és ehhez tartsa magát. Eszébe ne jusson olyasmi, hogy akkor most a két gyerek szonettben beszélgessen, vagy olyanokat mondjon, hogy „szerelmem könnyű szárnyán szálltam én”, mert ez itt nem helyénvaló.
Nem azt akarom mondani, hogy Gianina Carbunariu Mady Baby című darabja valamiképpen a Rómeó és Júlia lehetne, de fontos témát talált, és nem próbálkozott hozzá költészetet párosítani. Semennyire. Ha a díszlet nem volna, talán színház sem volna, annyira hiteles az alapképlet, mint bármelyik hosszabb-rövidebb hír az interneten: kiment a lány Írországba (vagy akárhová) Romániából (vagy akárhonnét), mert a nemrég megismert pasija erre biztatta, aztán kint prostitúcióra kényszerítették, kihasználták, verték –nem mondom el a végét. Az elejét is csak azért, mert tudja az ember: ha a repülőn arról beszél egy csinosabb fiatal lány, hogy kint táncolni fog, még nem tudja hol és miképp, akkor mi már tudjuk, mi lesz ebből.
A kérdés az, hogy vajon sikerül-e a rendelkezésre álló időben annyira egyénivé tenni a szereplőket, hogy a szívünk szakadjon meg értük. Akár mindegyikükért, de nyilván elsősorban a lányért. Hogy legyen több ez a Mady Baby, váljon vissza Madalinává, és mi, mint megannyi figyelmetlen apa, anya, barát rémülten nézzünk magunk elé: tudtuk és hagytuk.
Azért ez nagy meló színésztől és rendezőtől egyaránt, és hogy a pálya nehezített legyen, van itt erotika is bőven. Nézek a lelkembe, hogy nem az vagyok-e, aki ellen harcolni szeretnék, hogy nem az történik-e, hogy megvetek mindenkit, aki visszaél a másik fiatalságával és szépségével, de közben csak odanéz, csak megbámulja a rúdnál vonagló nőt, nézi, meddig csúszik le a takaró vagy meddig csúszik föl a ruha.
Mert ha igen, akkor mit magyaráz az ember? Az peep show, ez meg színház, más a közönség, mások az eszközök, itt beszélni is kell. Ja, és illik megnevezni az alkotókat: Hartai Petra, Bán Bálint, Mózes András. A rendező Radnai Márk.
Bűnösök vagyunk. Voltunk, leszünk.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.