Lehetett volna fordítva is

Egyik mániám, hogy a kiválasztott, nagy művészek, előadók és alkotók egyaránt érzékelik a rendelkezésükre álló időt, Schubert tudta, hogy sietnie kell, Verdi tudta, hogy nem kell sietnie. Mirella Freni mit tudott?

Mindent, mondanám kapásból, de most kifejezetten a karrierre gondolok. Egyszerre sietett és ráért. Tizenkét éves korában már a Pillangókisasszony nagyáriáját énekelte valami helyi énekversenyen, nyert is vele, de a zsűri elnöke figyelmeztette: tudnia kell várni. Semmi sem sürgős a pályán.

A zsűrielnököt Beniamino Giglinek hívták.

Freni azonban csak annyit várt, hogy húszévesen már színpadon állt, Micaelát énekelt a Carmenből. Aztán persze észnél volt, anélkül nem lehet sokáig a pályán maradni, de sokkal több szerepet énekelt, mint amennyit egy természettől adódón lírai szoprán szokott. Vagyis a legtöbben azért megpróbálnak aidázni, és szépen bele is rokkannak. Más pályák, talán nekik úgy volt teljes a karrier.

Mirella Freninek meg így: énekes – élő legenda. Halott legenda.  

Köztudomású (és remélem, igaz is), hogy ő és Luciano Pavarotti tejtestvérek voltak. Mindkettejük anyja a dohánygyárban dolgozott, dajkát kellett fogadniuk, és ugyanazt választották. Ahogy Freni mondta: láthatóan nem kétséges, melyikünk kapta a több tejet. Freni aztán tizenhárom évvel élte túl Pavarottit, emiatt aztán a modenai Luciano Pavarotti Színházban fognak megemlékezni róla. De ne legyen kétely a művészi rangot illetően: lehetett volna fordítva is, és akkor Freniről nevezik el a színházat.  

(Ez most itt egy álzárlat volt, vagy ideillesztem a ráadást, a Bohémélet első felvonásából a kettőst. Ifjak mindketten, mennek az ének könnyű szárnyán a záró magas C felé. Látszik, hogy közben történik valami Frenivel, az utolsó hang előtt a nyelvével elkezd piszkálni valamit a szájában, kizökken, túl gyorsan megy föl a záró hangra, és aztán nem is tartja olyan sokáig, a végén Pavarotti egyedül marad, de nem erőlködik ő sem, és aztán odahajtja a fejét Freniéhez, egyszerre maradva a szerepben, és válva civillé, bocs, bocs, nem akartalak itten leénekelni. Helyes emberek.)