Nem az a típus, aki egyhamar megszeretteti az orgonamuzsikát a közönséggel. Ez volt az első benyomás, ahogy a nagyon is aszkéta jellegű, magas, sovány, se nem szép, se nem elegáns fellépő ruhájában bejött Bine Bryndorf. De hát ne ítélj korán.
B betűs műsor, Bach, még jó, plusz Buxtehude, Böhm, Bruhns, csak hogy tudjuk, ki is az a Bach, hogy miért más kategória, mint a többiek. Vagy hogy halljuk: van azért más is rajta kívül. Így is, úgy is jó, meg Bine Bryndorf is jó, bár még az a nagy transzformáció sincs meg benne, hogy aztán odaül a játszópadra, kibontja csutkába összefogott haját, és megőrül. Nem, szigorú, de szépen játszik, le vannak szúrva az alapok, föl vannak rá építve a házak. Nyilván nem bánná, ha bemenekülhetne a zene mögé, még ennyit sem kellene jelen lennie, bejönni, meghajolni, csak játszani, játszani. Nem rólam van szó, csak a zenéről. Ami, persze, azt jelenti, rólam van szó, ilyen is van, meg lehet bújni a mesterek árnyékában. Jó neki.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.