Van az a régi vicc, hogy Brezsnyev, Nixon és Mao ül az asztalnál. A Jóisten megkérdi, ki mit szeretne. Brezsnyev: azt kívánom, hogy Washingtont pusztítsa el egy bomba. Bumm. Nixon: azt kívánom, hogy Moszkvát nyelje el a föld. Boingg. Mao: köszönöm, én csak egy teát kérnék.

Mintha ez volna most a játék. Eszenyi ellenfelei a Vígszínházért folyó harcban most csak egy teát kérnének. A többit elintézte nekik Zsótér Sándor A doktor úr rendezésével. Mert látom a szándékot, azt is halványan, de látom: legyen más. Ne ez a körúti röhögcse, színészközpontú komédia, boldog nekikacarászás. És tényleg más. Csak azt nem tudni, hogy ez miért jó. Vagy az miért rossz. Legalább jól érezzük magunkat, színpadon és nézőtéren. Az olyan nagy baj?

Most nem érzi senki jól magát. Nem pojácáskodnak, hanem mondják, mintha könyvből olvasnák. Nem ülnek a poénok, nem hullámzik a nevetés, nem tudnak Molnárt játszani, vagy már Molnárt sem tudnak játszani, pedig nyilván tudnának, ha azt kellene. Lehet, hogy nem pont ezek a színészek, de nagy a társulat.Ha viszont nincs ez a közös polgári jólét, akkor már nem tudom, miről is szól A doktor úr. Legfeljebb a részvétről. De rossz lehet ezt csinálni. Ha egyszer nézni is ennyire rossz.