Két hete zárt be Rubens és van Dyck, tegnap Farkas István, és azt, természetesen, nehéz megmondani, hogy egy kiállítás elérte-e a célját… Egyáltalán: mi lehetett a cél. Rubensnél talán az, hogy észrevegyük, mennyivel több, mint hízásnak indult élveteg macák festője, Farkas Istvánnál viszont a tudomásul vétel, hogy vegye észre a szélesebb közönség is: volt itt egy ilyen ember, festett és meghalt. Meghalt, az még rendben is volna, de megölték, és kik, és miért.
Szóval, a nagy összegzés szándéka nélkül, Rubensnél mintha nem sikerült volna elérni a célt, nem érzem, hogy új rubensiánusok árasztották volna el a várost, aki tudta, az most is tudja, aki nem tudta, azt nem lehetett berángatni a flamandok közé. Farkas István viszont teljes siker, ahány embert hallottam róla beszélni, ebben az évben, az sokkal-sokkal több, mint amennyiszer előtte beszéltek róla, legalábbis nekem vagy velem, mondjuk ötven év alatt. Tudom, hogy ennek az az ára, hogy Farkas Istvánhoz is kellett biggyeszteni valami túlságosan is kézenfekvő gondolatot, így ő lett az a festő, aki már előre megsejtette, hogy mi lesz itt és mi lesz vele 1944-ban, holott… Ha előre sejtette volna, talán mégis inkább elkerüli, lett volna rá lehetősége. Nemcsak Rubens bonyolultabb, Farkas István is.
Nem baj, talán most már lesz lehetőség ezt is tisztázni egyszer.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.