Más szemében a horvát

Tudom, hogy van az a téveszme, hogy rendes ember a Várkert Bazárba nem jár, de tényleg téveszme, jobban tenné a rendes ember, ha járna. Most éppen Miroslav Kraljevic miatt, aki horvát festő volt, amikor jöttek a modern idők. Ez nálunk, talán a Nyolcakkal indult, és, mondjuk 1905-tel, náluk meg talán Kraljeviccsal, és 1910-zel. A festő élete még a rövidnél is rövidebb volt, Kraljevic 28 évesen meghalt, és a festészetben a csodagyerekség sokkal bonyolultabb, mint a komponistáknál. Épp csak elkezdte, vagy talán el sem kezdte, el sem tudjuk képzelni, mit nem kezdett el a tbc miatt. Csak azt látni, hogy tud, nagyon jól rajzol, nagyon jól fest, lazán és nagyvonalúan, könnyű ecsettel és mégsem súlytalanul. Azt látni, hogy kopasz lett volna, ha megéri.

Azt látni, amit nem annyira jó látni. Magunkat. Esterházy Péter írta valami régi focimeccs kapcsán, hogy „gondoltuk, mi sérós fővárosiak, jól kigurigázzuk ezeket a derék bányászokat”. Szeretnénk itt mi úgy tenni, mintha mi volnánk a sérós fővárosiak, vállon veregetni a horvát modernistákat, igen, igen, szaladtok a franciák után, de hát a vonat egyre gyorsabb, ti meg egyre csak szaladtok… Hiszen ezt nekünk is mondhatják más, nagyobb és még sérósabb fővárosiak. Lehetnénk csak akkor önelégültek, ha valami egészen-egészen pici okunk is van rá.