Azt soha nem sikerült tisztáznom magamban, hogy az élmények azonossága vajon előny vagy hátrány volt a kommunizmusban. Úgy értem, ez ma is létező dolog, ha két ember találkozik, nem tud másról beszélni, mint a koronavírusról, vagy ha nem arról beszélnek, akkor az az érzésük van, mintha szándékosan kerülnék a témát, de a régi bezártság alatt ez mégis évekre elhúzódó élmény volt: táncdalfesztivál, szilveszteri kabaré, olimpiai aranyérem. A hanglemezek azonossága, hogy minden háztartásban megvolt a Csendes éj, a d-moll toccata és fúga Lehotkával, később a Magyar gregorián.
Azt hiszem, valami ilyesmi volt az Eva Pilarova-lemez. Nem minden háztartásban, de sokban. A Fascinating Czech Singer jazz-standardokat énekelt, erős, nem túl bonyolult hangon, és ha akcentussal is, de legalább más akcentussal, mint a magyar kollégák a szocialista jazz hajnalán.
Eva Pilarova március 14-én halt meg, 81 évesen, végig aktív tudott maradni, bár ennek a cseh hatóságok megkérték az árát, alá kellett írnia 1977-ben az anti-Chartát. Nem nagyon volt választása, két férje is emigrált, negyven felé közeledve joggal félt, hogy hirtelen megfeledkeznek a művészetéről. A rendszerváltás után szakácskönyveket is írt, ott sem tudnak értelmesebb dolgot kitalálni a régi idők hőseinek. Azért énekelt is, bár, ugye, az nekünk mindig vicces, ha valaki csehül énekel slágerzenét vagy akár a Monti Csárdást (nem mintha Vittorio Monti magyar lett volna), és nem gondolunk arra, hogy másoknak épp ennyire humorosnak hangzik, ha valaki magyarul énekel heavy metalt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.