Mit tehet az ember, ha mégsem közvetlenül éri a gyász? Örül. Közben tudja, hogy másokat nagyon is közvetlenül érint a hír, jelen esetben Luigi Roni halála, szóval nem örül. Lemezt hallgat.
Luigi Roni basszista volt, a koronavírus miatt halt meg, és ha azt nem is mondanám, hogy ezer közül fölismerném… Nem is ez volt a feladata és a szerepköre, kisebb szerepeket énekelt a nagyok árnyékában. A király az Aidában, Ashby A nyugat lányában, az ember leginkább azért irigyli, mert közvetlen közelről hallgathatta a Scalában a legnagyobbakat.
Ahhoz képest azért szuper hangja volt. Ő énekli V. Károlyt egy bécsi előadásban. Elképesztő a szereposztás, Carreras fiatalon, magabiztosan, Freni, Ghiaurov, Cappuccilli. Az első követ a mi jó barátunk, a fantasztikus Walter Fink a Müpa Wagner-napjaiból. Mintha mindenkit fölhecceltek volna az előadás előtt, hogy csak nyugodtan ordítsák le egymás fejét, nem tudnak túl hangosak lenni, mert ott van alattuk a zenekar, és Karajan mindent összefog.
És tényleg. Ez az előadás kezdődik Luigi Ronival, ahogy elbúcsúzik a világtól, és a végén a sír mélyéről megjelenik elevenen, és megmenti Don Carlost. Ahhoz azért kell hang, hogy az előadás elkezdődjön és befejeződjön, hogy egy ilyen szereposztás mellett is azt érezzük: valaki megszólal a színfalak mögött.
Nyugodjék békében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
András L 2020.03.28. 08:15:07