Étlenség

Azt mondják a könyvemben, mármint az Üvöltő szelekben, hogy „hosszú ez a történet, mint egy böjti nap”. Márpedig ma van a leghosszabb böjti nap, vagyis a másik leghosszabb, mert ugyanilyen hosszú a böjt első napja is, amikor nem csak a hústól kell tartózkodni, de csak háromszor szabad enni, és egyszer jóllakni. Nem tűnik nagyon nehezen teljesíthetőnek, de embere válogatja. Az biztos, hogy alapvetően más, mint a tudatos étkezés, ott az ember szövetségben van a testével, és próbálja megőrizni, minél tovább, minél jobb állapotban, itt meg ellenség a test és a lélek, és az utóbbi szabadságához szükséges az előbbi kordában tartása.

Ha jól emlékszem, Bartók azért ábrándult ki a katolicizmusból, mert folyton a lehetetlen szabályokkal nyaggatták, ha együtt esik be a tóba az anyjával, a feleségével és a lányával, akkor milyen sorrendben kell megmenteni a nőket. Vagy ha valakinek a böjtben igazoltan orvosi okokból húst kell ennie, akkor kaphat fölmentést, viszont akkor nem ehet halat. Nyilván a hülyeség ellen senkinek sincs páncélja, hogy ne másokra mutogassak, én megpróbáltam kidolgozni egy rendszert, amelyben valaki úgy repülgethet a világban az időzónákon át, hogy pont kimarad neki nagypéntek, egy darabig visszafelé menekül, mármint nagycsütörtök felé, aztán egy merész húzással átröppen nagyszombatra, és kikacagja a sok éhezőt, akik épp azon törik a fejüket, hogy vajon ez már jóllakásnak számít-e, vagy még ehetnek egy almát.

Egy szép nap nyilván benő az ember feje lágya, de vajon mikor?