Olvasta-e Flaubert az Üvöltő szeleket?

Nem állítom, hogy ez a legégetőbb kérdés ma a világban, egyszerűen csak eszembe jutott, hogy az Üvöltő szelek egész történetét összefoglaló, és a regény tartósságát megalapozó bekezdés talán eljutott Flaubert-hez is. A bekezdés maga meglepően friss érzés, vagy friss és merész megfogalmazás a szerelem követhetetlenségéről és ellenőrizhetetlenségéről, joggal élte túl a 19. századot, és lett mindenféle 20. századi slágerek és történetek alapja. Így szól:   

"De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa tovább élnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének. Linton iránti szerelmem olyan, mint a fa lombja: az idő, tudom jól, meg fogja változtatni, amint a tél is megváltoztatja a fákat. Heathcliff iránti szerelmem olyan, mint a sziklakéreg a föld alatt; kevés látható örömet nyújt, de nem lehet mással helyettesíteni. Nelly, én Heathcliff vagyok!"

A gondolat, részemről, csak annyi, hogy mi van ha ezt Flaubert is olvasta, és híressé vált mondása, miszerint Bovaryné én vagyok, nem azt jelenti, hogy íróként átélem hőseim minden boldogságát, fájdalmát és ami a két érzés között van, hanem azt akarja vele mondani, hogy épp olyan szerelmes vagyok Bovarynéba, mint valami elátkozott regényhős. 

Elvileg nem kizárt, az Üvöltő szelek 1847-ben jelent meg, a Bovaryné meg tíz évvel később, és az is lehet, persze, hogy a lehetőséget már régen kikutatták, az Üvöltő szelek nem volt divatban a franciáknál, (az első magyar fordítás is, ha jól tudom, 1940-es), nem készült fordítás, vagy Flaubert nem olvasott angolul, szóval az egész csak egy ötlet. 

Arról nem is beszélve, amit egyre inkább mondanak: Flaubert soha nem mondta a neki tulajdonított mondatot, soha nem állította, hogy ő volna Bovaryné. Akkor az egész tényleg csak egy rossz ötlet.