Tegyük föl, hogy valamikor csak véget ér a járvány, és akkor majd ott ülünk, és rájövünk, hogy micsoda zenei gazdagságban éltük, éljük, élni fogjuk a napjainkat. Addig meg… - addig is. Mert hogy nem megy ki a fejemből a Metropolitan At-Home gálája, és ne is menjen, mert annyira fantasztikus volt az egész. Miközben az ember mégis edzett operanézőnek tartja és képzeli magát, aki tudja, merre hány lépés, kik ezek a hősök, akik esténként a világba ordibálják, hogy a feleségük soha nem szerette őket.

Töröm, töröm a fejem, hogy miért is volt mindez ennyire nagy hatású, miért volt több, mint bármilyen normális operai tapasztalat, és nem jutottam másra, mint hogy éppen azért, mert annyira közel volt a normalitáshoz, benézett az ember egy szobába, és ott valaki dalra vagy áriára fakadt. Visszatérő élmény volt, hogy „de hát az előbb még semmi bajod nem volt”, mondtál valamit vagy beszéltél, hogy ki vagy, hol vagy, aztán csett, katt, bekapcs-gomb, és rögtön az érzelmek és élmények olyan sűrűségébe és viharába kerültünk, amire nem lehet fölkészülni. Vagyis föl lehet készülni, akkor megyünk el este színházba, operába, hangversenyre, de így nem ragadják el az embert ezek a szent bolondok. Már amelyik bolond, mert többnyire épp ez a felfoghatatlan: normálisnak néznek ki.

Pont ezt az élményt erősíti a technika. Egyfelől, persze, a legmagasabb szint, amiről még talán tíz éve is csak álmodni lehet, innen oda, száz helyszín, mint valami óriási körkapcsolásos labdarúgó mérkőzés, mindenki továbbrúgja a labdát egy másik városba, másik országba, másik féltekére, de közben a hangminőség mégis annyi, amennyit egy telefon vagy laptop mikrofonja elbír. Azt hinné az ember, hogy ettől aztán teljesen szétmegy a hallgató feje, zörög, torzít, eleve nagyon korlátozott dinamika, csakhogy épp ez az a hangszín, amit ismerünk, amit a rokonokkal, ismerősökkel, ismeretlenekkel való csevegésre használunk. Hogy egy operaénekes mennyire marslakó, az jobban kiderült ezekből a videókból, mint a gondosan bemikrofonozott közvetítésekből vagy a lemezekről.  És ki ne akarna marslakókkal találkozni, ha garantált, hogy nem bántanak?