Nyilván láttam egy halom filmben Irrfan Khant, de nem tűnt föl, egészen az Infernóig. Lehet, hogy azért, mert az meg annyira reménytelen film volt, hogy mindennek örült az ember, ami feltűnt benne a Gellért és a Rudas között. Mindenesetre feltűnt, és biztos, hogy a ruha is tette, az a csodás feszültség a háromrészes, szürke öltöny és a vad, minden szabályozásnak ellenálló fej között. Kire is, kire is hasonlít. Hát persze. Ha valaha a világon nagyszabású szuperprodukció készülne Ady Endre életéről, megvan a főszereplő. Ő ugyan magát kúnfajta, nagyszemű legénynek gondolta, (ahogy az iskolában éretlenkedtünk: kunszemű, nagyfajta) de ránézésre csak a nagyszemű stimmelt, meg a Gangesz partjai. Tudom, hogy nem készül még kisszabású szuperprodukció sem Ady életéből, még leginkább Deák Krisztina Csinszka-filmje volt ehhez a legközelebb, Jordán Tamással, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Most már nem tudja senki, meghalt a képzelt főszereplő, fiatalon, majdnem annyira fiatalon, mint Ady. Nem erre mondják, ugye, hogy ötven az új negyven.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.