Az angolna evangéliuma

 Ez volna az eredeti címe Patrik Svensson könyvének, talán vonzóbb volna, mint a Tenger a tengerben, de nem biztos. Arról szól, amiről szólnia kell, az angolnák életéről, de mivel Svensson maga is lerakta a fenékhorgokat az apjával, így róla is szól, az apjáról is. Néha szépirodalom, néha tudományos ismeretterjesztés, néha egyszerre a kettő. És hiába nem néz ki valaki előre túl sokat az angolnából, valahogy tele lesz vele a kötet, hiszen az angolna többé-kevésbé ma is titok, hogy miért vándorol sokezer kilométert azért, hogy valami európai mocsárban várja meg, amíg szólítja a kötelesség. A kötelessége pedig a faj fenntartása, elindul, vissza az óceánba, annak is egy meghatározott helyére, a Sargasso-tengerbe, hogy lerakja vagy megtermékenyítse az ikrákat.

Az angolna évszázadokig foglalkoztatta a tudósokat, Arisztotelésztől a 20. századig nem tudták teljes bizonyossággal eldönteni, hogy ikrákat rak vagy elevenszülő, hal vagy sem, hogy hím és nőstény, vagy hímnős. És bár azt hinnénk, hogy olyan sok közünk nincs hozzá (én egyszer ettem ugyan, de az elég volt) a könyvből kiderül, hogy az angolnák hím ivarszervét kereste a 19 éves Siegmund Freud Triesztben. Nem találta meg, de utóbb érdekes dolgokat írt a nők péniszirigységéről, és talán nem függetlenül a régi kutatásaitól. Amikor Günther Grass azt írja a Bádogdobban, hogy angolnákból lettünk, angolnákká leszünk, talán nem beszélt a levegőbe.