Az talán köztudomású, mennyi Shakespeare-t használtak a Hairben, leginkább (talán kizárólag) a Hamletet, What a piece of work is man, ez Hamlet egyik monológja, vagy a legvégén azt énekli a kórus, hogy the rest is silence, a többi néma csend. Annak ellenére, hogy csak a zenét írta Galt MacDermot, a librettót nem, mintha ő lett volna ráakadva Shakespeare-re, mert pár évvel később írt egy igazi Shakespeare-musicalt, A két veronai nemest (magyarul A veronai fiúk volt a cím). Ez utóbbi elég jól követi a végeredményben nem túl víg vígjáték eseményeit, de egy pillanatra, egy vidám szamba közepén megáll minden, és elkezdenek az Antonius és Kleopátrából szavalni. Azt, igen, azt a híres részt, amit Ruttkai Éva is elmondott, és amit sokan a Latinovitstól való búcsújának tartanak. Talán az is.

Nem tudom, milyen fordítást mond Ruttkai, ez nem a Szász Károly-féle, és nem is Vas István, mást pedig nem ismerek, de majdnem mindegy is, mert mintha épp arról szólna a jelenet, hogy túl vagyunk szavakon, mindegy, mit jelentenek, csak nagyon csekély segítséget adnak az élményhez. Nem is szabad talán túlmagyarázni az egészet, hiszen annyira világos: nehéz nagy nőnek lenni. De nagy férfinak lenni – az lehetetlen.