Vannak nyelvi problémák, amelyeket mi alig érzékelünk, vagy épp ellenkezőleg, nagyon is érzékelünk, amikor idegen nyelveket tanulunk. Leginkább a dolgok nemére gondolok, hogy most der vagy die vagy das, il vagy la, le vagy la. Nem mindegy?
Nem hát. Annyira nem, hogy a kérdésben sokszor az országok akadémiájának kell döntenie, legutóbb épp a koronavírus tette föl a kérdést a tudósoknak, akik, legalábbis Franciaországban úgy döntöttek, hogy a COVID-19 nőnemű. Ami innét nézve azért meglepő, mert a vírus szó végződése hímnemre utalna, de ők tudják. Az ember próbál szabályokat találni, logikát keresni, igen, a posta nőnemű szokott lenni, a hold is nő, a nap viszont férfi, kivéve németül, ahol éppen fordítva van. A Földközi-tenger az olasz csizma körül férfi, a Riviéránál viszont nővé változik, de hát rendben van, a tenger nagy.
Milyen nemű az opera? Azért jutott csak eszembe a kérdés, mert a Metropolitan honlapján kétórás dokumentumfilmet adtak a színház történetéről, a nagy átköltözésről a régi helyről az újba, a maiba, az 1966-os évad- és színháznyitásról. Hihetetlenül jól rakták össze a történetet, egyszerre volt személyes és dokumentumokat közlő, beszéltek Rosalind Eliasszal, ezt ma már nem tehetnék meg, Alfred Hubayval, aki 62 éven át ültette az embereket, ő is halott már két éve. Beszéltek Leontyne Price-szal, ő még csak 93 éves, viszont ő volt a színháznyitó Antonius és Kleopátra opera hősnője. És közben mesélik a színrevitel izgalmait, a bemutató hetében leáll a forgószínpad, összeomlik ettől szinte minden, hiszen a színpadi seregeket el kellene tüntetni, de ha nem kiforognak, hanem masíroznak, akkor túl rövid a Samuel Barber által komponált zene, újra kell írni azt a részt. Aztán a jelmezes főpróbán nem tudják kivarázsolni a piramist a szín közepéről, a statiszták Rómában sétálnának, de az utca közepén ott egy piramis, benne szegény Kleopátrával. Vicces volna, ha nem két nap múlva lenne a bemutató. Bajban vagyunk, mondja a rendező Zeffirelli, de aztán szerencséjük van: a bemutatón sem tudják a helyére cibálni a piramist, de legalább járkálni lehet tőle.
Mindezt elmeséli Leontyne Price, aki ott volt, bent a piramisban, vagy a függöny előtt, és mondja, hogy ennek már ötven éve. De ez az opera ötven év múlva is állni fog. És azt mondja rá: she. Ez persze nem világszabály, a francia opera például rendületlenül fiú, de a Metropolitan nő. Hát így kell közelíteni hozzá. Egy szép napon.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.