Egy mondat Ronyecz Máriától

Olyan, amilyen, mondanám a Molnár Gál posztumuszra, a Coming outra, de ez így nyilván egy kicsit kevés. Akkor: vegyes. Hol azt érzi az ember, hogy megtakarítaná magának ez vagy azt a fejezetet, amikor Molnár Gál nagyon ördögfiókáskodik, vagy amikor hősködik, de biztosan így teljes a kép. És van, amit nagyon jó, hogy leírt, megírt, hadd tudjuk, mi volt itt, hadd ne felejtsük el, hogyan játszott a hatalom az emberekkel és viszont. És vicces, és megható, és bosszantó, gondolom, a szerző sem volt másmilyen.

És miközben mind azt gondoljuk, hogy a coming out a bevallott homoszexualitásra vagy a bevallott beszervezettségre utal, van itt valami más is. Ami nekem a mestermű-fejezet, a Ronyecz Máriával való kapcsolat. Ronyeczet (amennyire emlékszem, mindig vezetéknéven szerepelt az írásaiban) kétszer vette feleségül Molnár Gál, értelemszerűen egyszer tehát elváltak, bár a bontóper után együtt távoztak és egy lakásba mentek. Miközben a részletekről semmit nem tud meg az ember, mégis mindent megsejt, ami ezt a két embert összekötötte, a fejezet talán sokkal lényegesebb a Molnár Gál-életben, mint amennyit ír róla. Talán nem, csak azért gondolom, mert az írás tökéletesen áll a kifeszített kötélen, ízléses és elegáns és szívhez szóló, és ettől megsejti vagy sejteni véli az ember a kapcsolat mélységeit. Miközben hajlik jobbra, hajlik balra, tragédia és vicc irányába, de megy egyenesen, előre.

Ronyecz és Molnár Gál mennek hazafelé az orvostól, odamennek hozzájuk az adománygyűjtők: a rákkutatásra gyűjtünk. Mire Ronyecz: Köszönöm, az enyémet már megtalálták.    

Már megérte. Megírni, elolvasni egyaránt.