Sokan vannak

Majdnem harminc éve, amikor édesapám temetését intéztük, be kellett menni a farkasréti irodába, ott egy asszonnyal tárgyalni. Időnként, ahogy az az irodákban szokás, megszólalt a telefon, a harmadiknál az asszony rám nézett, és szájával formálva a szavakat, némán mondta: „annyira sok a halott”.

Sok. Bár amikor azt olvastam, hogy minden élő mögött hét halott áll, az nem hangzott olyan őrületesen soknak, de mindannyian tudjuk, hogy mégis sokkal több a kívánatosnál.

Hogy mégis mennyire sok a halott, az akkor döbbentett meg, amikor a Vatikánon belül voltam. Amerikai nagybátyám lakott ott, a Szent Mártában, ott, ahol most a pápa lakik. Volt kulcsa, akkor ez volt valahogy az igazolás, ha szemben állt az ember a Szent Péterrel, bal oldalt kellett rendületlenül a kapuhoz menni, a svájci gárdistának oda kellett mutatni a szobakulcsot, és ő parádésan tisztelgett. Bent csönd és napsütés, növények és nem feltétlenül őrületes szépség, bár az etiópok temploma gyönyörű. És lehet látni a Sixtus-kápolnát kívülről. Ott van a Campo Santo teutonico, a németek temetője. Kis alapterületen, lényegében egy udvaron vagy kertben óriási zsúfoltságban állnak egymás mellett a sírkövek, rajtuk többnyire német nevek, de mintha nem volnának igazi hírességek, vagy én nem ismertem őket. Csak porladnak, várják a feltámadást, és ha eljön az idő, szeretnének jó helyen lenni.