Még mindig a gitáros könyvet olvasom, (Jevgenyij Vodolazkin: Brisbane), és tegnap ott tartottam benne, hogy a gitározással átmenetileg felhagyó, a leningrádi bölcsészkarra járó főhősnek fölajánlják a sikeres diplomamunkája után az aspiránsságot az egyetemen, de ő nem fogadja el. Meg is mondja, hogy miért, ráadásul ukránul az orosz környezetben. Nem kell lenéznem a lábjegyzetre, hogy tudjam, mit mond: „szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája". Goethe, Faust. Színekben gazdag a mondat második fele, szinte követhetetlenül gazdag, most zöld vagy arany? Ezen egyszer már eltöprengtem, amikor először hallottam az idézetet, talán meglepő helyen az Állam- és Jogtudományi Karon.
Az a furcsa, hogy az idézetre emlékszem, a tanárra emlékszem, de hogy is hívták a tárgyat? Közgazdaságtan volt, de nem így nevezték, hanem politikai gazdaságtannak. Valószínűleg akkor is, de ma már biztosan nagy hálával gondolok Fritz Évára, aki tanított, és kimeríthetetlennek látszó türelemmel viselte el a visszatérő, okosságnak képzelt akadékoskodásaimat. A vizsgán, amikor elkerülhetetlenül belekeveredtem az értelmetlenség közeli handabandázásba, hogy a nyugati országok így, a kommunista országok úgy, csak fáradtan lehunyta a szemét, és annyit mondott: szocialista. Aztán beírta a kegyelemjegyet.
Tudtam, hogy már nem él, de azért beírtam a nevét, hogy mi maradt egy internet előtti tanárból az interneten. Furcsa módon egy festő jött ki. Az évszámok stimmelni látszottak, de... És tényleg ő, az életrajzban megemlítik, hogy önképzett festő, de közben egyetemen oktatott. Nekem négy félév alatt két Goethe-sort vésett a fejembe. Vannak, akiknek ennyi sem sikerült.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.