Kosztolányi, amikor megírta a hírhedtté vált Ady-cikkét, leginkább azon bosszantotta föl magát, hogy abban az időben nagy gyönyörűséggel találtak egy ismeretlen Ady-kéziratot. Vers volt, jó vers, zseniális vers, megváltoztatja a magyar irodalom történetét. Mondták a rajongók. Kosztolányi ránézett a kéziratra, és azt mondta, rendben van, de ez Juhász Gyula írása.
Minden maradt a régiben, a vers egyetlen sora nem változott, és mégis megszűnt jónak, nagynak, zseniálisnak, irodalomtörténet-változtatónak lenni. Na. Nem a vers számít, hanem a szerző?
Ilyesmit, persze, a zenében is átélünk, van egy nagyszerű Mozart-hegedűverseny, amiről kiderül, hogy nem Mozart írta. Azelőtt a világ nagy hegedűművészei is műsoron tartották, beszéltek az egyszerűség mélységeiről, utána meg nem marad más, csak az egyszerűség, mélység nélkül. A hamis, vagy egyszerűen csak téves szerzővel szereplő művek szépen eltűnnek a repertoárról.
Egy nagy kivétellel. Albinoni Adagióját azért játsszák, pedig már elég régen tudjuk, hogy nem Albinoni a szerző. Tulajdonképpen az a furcsa, hogy ezt valaha egyáltalán Albinoninak lehetett képzelni, annyira nem hasonlít a szerző többi kompozíciójához, de ez volt a dolog egyik lényege. Senki nem ismerte Albinoni műveit, nem volt mivel összevetni az Adagiót. Volt egy szép nevű olasz komponista, akiről kiderült, hogy ilyen jó számot is tudott írni. Egy kicsit hasonlít a Bach Airre, az meg tényleg barokk, hát ez miért is ne lehetne az, Albinonit egy estére megszállta a slágerihlet. Mert, ugye, annak is megállta a helyét, nálunk Szécsi Pál énekelte, hogy „Nézd, közeleg a hajnal”, a világban Udo Jürgens.
Lehet, hogy csökkent valamicskét az Adagio játszottsága az elmúlt időben, de a mű maga különös módon nem tette közismertté a szerzőjét. Remo Giazottónak hívták, zeneműkiadónál dolgozott, mellesleg regényes zeneszerző életrajzokat írt. Eleinte azt állította, hogy az Adagiót egy töredékből állította össze, utóbb meg azt, hogy ő írta az egészet. Mindenesetre a töredéket soha nem mutatta meg a nyilvánosságnak, ami meglehetősen gyanús. Vagy nem is tudom, jó szó-e a gyanús, akkor nagyobb fej Giazotto, ha ő találta ki az egészet, vagy akkor, ha valami inspirációt azért csórt egy elszakadt kottalapból. Igazából azt se tudom, szabad-e haragudni a kép- és zenehamisítókra, végül is odadobják az ambíciót, hogy megismerjék és csodálják őket, és inkább a művüknek próbálnak elismerést kikönyörögni, hogy más alkotásának állítják be őket. Nyomot hagynak a világban, csak nem a saját nyomukat.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.